Hetven napig látogatható a 70 éves forint kiállítás a biipben!

A napokban nyitotta meg kapuit, és hetven napig látható a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban (biip) berendezett „Hetven éves a Magyar Forint” című kiállítás. Az ifjúsági közösségi térben helyi amatőr gyűjtők forint érméit és bankjegyeit lehet megcsodálni egy üvegvitrinben, a nem teljes érmesorozatot és bankjegyeket bemutató korábbi fizetőeszközöket, a paravánokon pedig a forint történetének rövid áttekintéséről olvashatnak az érdeklődők. A történeti áttekintést színes képekkel egészítették ki, amelyek a korábbi forint bankjegyeket mutatják be a fiataloknak, akik talán életükben nem láttak még például zöld papírtízest vagy kék papírhúszast. Az 1946-ban kiadott új hazai valuta érméi és bankjegyei több változáson is átmentek az évtizedek alatt, a kiállítás ezt az átalakulást szeretné szemléltetni, és felhívni a figyelmet a forint szépségére, amelyet a dolgos hétköznapokon talán észre sem veszünk. A kiállítás hetven napig, december végéig ingyenesen látogatható a biipben!

„Harapott” almával várják a fekete garbóban és kopott, kék farmerben érkezőket a Steve Jobs Napon Bordányban!

Először rendeznek Steve Jobs Napot Bordányban. A Bordányi Ifjúsági Információs Pont (biip) által szervezett programja célja az, hogy ezen a világnapon a homokháti településen is megemlékezzenek az Apple cég korábbi vezérigazgatójáról. Jobs a számítástechnika egyik legfontosabb úttörőjének számít, ő látta meg elsőként a lehetőséget a grafikus felhasználói felületekben és az egér használatában is. Steve Jobs 2011-ben hunyt el, de a rajongók alig néhány órával halála után elkezdték szervezni a Facebookon és az esemény köré hirtelen összerakott weboldalon a Steve Jobs-emléknapot. A mára már több ezer fősre nőtt Facebook-csoport tagjai október 14-én profilképük Steve Jobs-portéra cserélése mellett Jobs híres öltözékének viselésével emlékeznek az Apple-vezérre. Így tesznek pénteken a bordányiak is. Jobs rendszeresen fehér teniszcipőben, kopott kék farmerben és fekete garbóban jelent meg nyilvános fellépésein. Utóbbi forrt vele össze elválaszthatatlanul, nagyjából úgy, ahogy John Lennonnal a híres kerek lencsés szemüveg. A biip pénteken 15 órától vár tehát mindenkit, aki szeretne csatlakozni az eseményhez, aki a fenti öltözetben jelenik meg, azt stílszerűen egy „harapott” almával várják majd, továbbá 19 órától egy izgalmas film összeállítást is megnézhetnek az érdeklődők.

 

Bursa Hungarica – ösztöndíjpályázat bordányi fiataloknak, pályázz Te is!

Bordány Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2017. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot szociálisan hátrányos helyzetű – jelenlegi és leendő  – felsőoktatási hallgatók számára.  

Figyelem! A pályázat benyújtása elektronikus rendszerben történik!

A Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, amely elérhető az alábbi linken:

https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx

A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a szükséges mellékletekkel együtt a települési önkormányzatnál kell benyújtania a pályázóknak.

A pályázati kiírás és a csatolandó mellékletekhez a formanyomtatványok letölthetők a www.bordany.hu honlapról. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2016. november 8.

A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál kell benyújtani.

Benyújtás módja: javasolt személyesen a Polgármesteri Hivatalban.

Ügyfélfogadás: H, K, Cs: 8-16, P: 8-12.

A” típusú pályázati kiírás

“B” típusú pályázati kiírás

Bordány tovább erősítené az olasz kapcsolatokat

Több éves tervek közt szerepel Bordány, és az olasz kistelepülés Bordano együttműködésének megerősítése. Jó lehetőséget adhat erre a jövő év, amikor a település duplán ünnepel, hiszen a falunapi rendezvénysorozat negyed évszázados, míg a művészeti iskola húsz éves születésnapját ünnepli majd. A tavaszi-nyári időszakban szeretné Bordány vendégül látni az olasz település küldöttségét, és elkezdeni velük egy testvértelepülési kapcsolat kialakítását, amelyre mindkét oldalon nyitott a települések vezetősége. “Kultúránk, az itt élő működő civil szervezetek és maga a település bemutatására is nagyon jó lehetőséget teremt majd az iskolával közösen összeállított programsorozat – mondta el Tanács Gábor polgármester. Szerinte a fél éves programsorozat a testvértelepülésekkel meglévő kapcsolatok megerősítéséről és akár új kapcsolatok felvételéről is szólhat.

Az olasz kapcsolatok megerősítése szempontjából mindenképpen jó hír, hogy az általános iskolában szeptembertől megindult az olasz nyelv szakkör keretében történő oktatása, várhatóan ehhez kapcsolódik majd a Bordányi Ifjúsági Információs Pont olasz tematikájú éve is: rendezvényekkel, akár Olaszországból érkező nemzetközi önkéntesekkel szeretnék gazdagítani a programkínálatot.

A remények szerint egyre több általános iskolás választja majd második idegen nyelvként az olaszt, amelynek tanulása mind a gyerekek, mind a szülők számára kedvező lehet, hiszen ingyenes, helyben igénybe vehető nyelvoktatásról van szó.

Gyermekbarát plakáttal köszönték meg a település munkáját a gyerekek

A bordányi Ádám Jenő Általános Iskola diákjai meglepetéssel készültek köszönteni településüket abból az alkalomból, hogy Bordány immár az UNICEF Gyermekbarát települése címmel büszkélkedhet. Az iskolások delegációja szeptember 23-án, pénteken délután az általuk készített plakátot adta át Tanács Gábor polgármesternek. A tabló Bordány gyermekbarátságának elismerését örökíti meg, melyet a Diákönkormányzat képviselői, valamint Dr. Kádár Péter igazgató és Petákné Tóth Sára pedagógus nyújtottak át a település első emberének. A polgármester úr örömmel fogadta és köszönte meg a kedves ajándékot, egyúttal egy füzetet nyújtott át az iskolásoknak, amibe kérte, hogy írják le mit szeretnének a faluban, mi hiányzik nekik, amitől jobb település lenne Bordány. A kis vendéglátás sem maradt el, ami után polgármester úr és Dr. Fodor Ákos a település jegyzője kalauzolta el a gyerekeket a Polgármesteri Hivatalban. A bátrabbak a polgármester székébe is beülhettek.

Tekintse meg képgalériánkat a Bordány – a Homokhátság szíve közösségi oldalon!

Ünnepnap az iskolában: Ádám Jenő Emléknap, Sportnap, Zenei Világnap

Bordány általános iskolája egykori igazgatójáról, Ádám Jenőről kapta a nevét. A tanintézmény hagyományai szerint pénteken emléknappal emlékezik meg névadójáról az Ádám-család tagjainak jelenlétében.
Ez alkalommal a pénteki megemlékezés egybeesik az Európai Diáksport napjával, szeptember 30-ával. A sportnapon az iskolások 2016 méter futótávot teljesítenek. A nap kezdetén ünnepi műsorral emlékeznek meg Ádám Jenőről, aki sokat tett Bordány sportéletéért, különösen a labdarúgás megszerettetéséért. Egyúttal az október 1-jei Zenei Világnap előtt is tiszteleg a Művészeti Iskola ének- és zeneszámokkal, majd pedig Ádám Jenő özvegye a Bordány Sportkör ajándék futball labdáit adja át az iskola két korosztályos csapatának, amelyek a tavaszi idényben a megyei bajnokságban az előkelő második, illetve harmadik helyet szerezték meg.

Fontos iskolai közlemények a tanévkezdés kapcsán

Kedves Szülők!

Mindenek előtt megköszönöm, hogy ilyen szép számban megtisztelték iskolánk szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségét!

Kérem, kísérjék figyelemmel továbbra is pedagógiai munkánkat, gyermekeink haladását, tanulmányi, magatartási és szorgalmi eredményeit!

Nagyon fontosnak tartjuk az Önökkel való kapcsolattartást gyermekeink hatékony nevelése érdekében.

A tanévi tájékoztatóban megjelöltük a szaktanári fogadóórák és a tanévre tervezett szülői értekezletek időpontjait.

Igazgatói fogadóórámra szeptemberben a szombat délelőttöket ajánlom.

Egyénileg: lehetőleg időpont-egyeztetéssel.

Telefonszám: 62 / 588-070

E-mail: iskola@bordany.hu

Osztály-szülői értekezletek a napokban:

Iskolánk a következő napokban az alábbi osztályok diákjainak szüleit hívja szülői értekezletekre:

2016. szeptember 2. (péntek) 17 óra 2-3. évfolyam
2016. szeptember 5. (hétfő) 17 óra 4 -5. évfolyam
2016. szeptember 12. (hétfő) 17 óra 6-7-8. évfolyam

Tehetségfejlesztő iskolai foglalkozások

Szíves figyelmükbe ajánlom az új tanévben induló tehetségfejlesztő foglalkozásainkat. A kreatív-esztétikai, zenei, és kinetikus (sport-mozgásos) tehetségterületek fejlesztése nagy mértékben segíti az értelmi fejlődést, tehát a gyerekeink tanulási képességeit és teljesítményét!

Művészetoktatás:

Zeneművészet:

citera, furulya, gitár, hegedű, zongora – valamennyi tanszakon szolfézs is!

Mozgásművészet:

modern tánc

Képző- és iparművészet:

festészet, grafika

szobrászat

Figyelem! 

Művészeti Iskolai tagozatunkra felveszünk más általános iskolába járó tanulókat is!

Beiratkozási határidő:

  1. szeptember 9.

Helye: Bordány, Bem u. 1., iskolai titkárság (1. emelet)

Sportfoglalkozások:

labdarúgás (a Bordány Sportkörrel együttműködve, a Bozsik-Program keretében, foglalkozásvezetők: Retek Flórián, Nagy Torma Richárd )

női kézilabda (foglalkozásvezető: Balogh Ferenc, BSK) 

tollaslabda (foglalkozásvezető: Bálint Lászlóné)

Minden diákunknak eredményes tanévet kívánok!

dr. Kádár Péter

intézményvezető

Tanévnyitóval indult a tanév – órarendet kaptak ajándékba polgármester úrtól a diákok

Szeptember elsején elkezdődött a 2016/2017-es tanév a bordányi Ádám Jenő Általános Iskolában. Az első tanítási nap már reggel 8:00 órakor kezdetét vette, a tanévnyitót pedig aznap délután 17:00 órától tartották a tornacsarnokban. Az ünnepség a Himnusszal vette kezdetét, majd a második a és b osztályosok műsorát láthatták és hallhatták a résztvevő diákok, szülők, tanárok Sólyáné Sárközi Ágnes és Dudás Dánielné pedagógusok felkészítésével. A másodikosok után a most első osztályba lépő óvódások is verses műsort adtak. A produkciók után Tanács Gábor polgármester úr mondott köszöntőt. Elsőként köszöntötte az iskola diákjait, pedagógusait, valamint igazgató urat, majd átnyújtott neki egy bsk-s pólót. Polgármester úr Bordány Nagyközség Önkormányzata névben minden bordányi diáknak egy-egy órarenddel kívánt sikeres tanévet. Dr. Janes Zoltán településünk plébánosa boldog új tanévet kívánt mindenkinek, majd Isten áldását kérte a gyerekekre, szülőkre, tanárokra. Lajkó Bálint a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (gyifö) képviselője az ifjúsági önkormányzati választásokra, a gyifö leendő programjaira, az ifjúságkutatásra és a szeptember 9-én megrendezésre kerülő 1üttB0rd4ny programra hívta fel a fiatalok figyelmét. A tanévet hivatalosan az iskola augusztus 16-tól kinevezett új igazgatója dr. Kádár Péter intézményvezető úr nyitotta meg. Az iskolát és az ott folyó munkát a befogadás és a magába zárás kézmozdulataihoz hasonlította. Az iskola egy jó hely, ami vár, ahol jól érezheted magad, számos lehetőséget kínál, ugyanakkor vannak kötelességek is. Igazgató úr szeretettel várja a szülőket péntek délutánonként, illetve az első időszakban szombaton délelőtt is. A diákoknak jó tanulást, a kollégáknak eredményes munkát, a szülőnek minél kevesebb aggodalmat és minél több sikerélményt kívánt. Az ötödik osztályosok apró ajándékot nyújtottak át az iskola új elsőseinek, akiket Kissné Mészáros Sarolta és Molnárné Bálint Orsolya fog majd elkalauzolni a betűk és a számok világában. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is 13 osztályban kezdődhetett meg a tanítás 236 fővel. Az ünnepség a Szózattal zárult. Az első osztályosok szülői értekezletét már az ünnepség után megtartották, a többi osztály számára a következő hetekben kerül erre sor. Minden szülő nyomtatott formájú tájékoztatót kap a tanév eseményeiről, programjairól. Újdonság, hogy idéntől már kora reggel pedagógus ügyelet van az iskolában, azaz már reggel 6:30-tól várják a tanulókat az intézménybe.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support