Nagy sikerrel zajlott le a GYIN

Hatalmas sikerrel rendezte meg a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat az idei Gyermek- és Ifjúsági Napot (GYIN). A Park téren felállított óriásjátékok a szabadba csábították a gyerekeket, és délután fél kettőtől este fél kilencig folyamatosan használták kedvenceiket. 

A legnagyobb kihívást a rodeóbika jelentette, de nagyon sokan tettek próbát például a ninja akadálypályán is. Volt aki a reflexeit az erre a célra kialakított pályán (IPS interaktív reflex pálya) tesztelte, de volt aki például az erejét mérte össze az óriás sumo játékon. lehetett még óriás  csúszdázni, óriás legózni vagy dominózni, és amőbázni is. 

Az ifjúsági önkormányzat képviselői a regisztrációnál dolgoztak, míg az óriás játékokat biztosító cég munkatársai a játékok animátorként felügyelték azok használatát.

A rendezvény együttműködve a pécsváradi Fiatalok a részvételért Egyesülettel a #newpartychipants című projektje keretében, az Európai Unió Erasmus+ program támogatásával valósulhatott meg.

A rendezvény fotói a Bordányi Ifjúsági Információs Pont közösségi oldalán tekinthetők meg. Fotó: Gyuris János

Gyermek- és Ifjúsági Nap óriásjátékokkal

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIFÖ) tagjai tegnap gyűltek össze egy rövid tanácskozásra, amelynek keretében döntöttek az idei Gyermek- és Ifjúsági Nap megrendezéséről, valamint a megbeszélések után közösen nézték meg a Klubvadászok2 program során készült rövidfilmet, amelynek ők is szereplői voltak, hiszen aktív részesei a projektnek.

Vida Patrícia ifjúsági polgármester a szerdai ülésen egy vizsga miatt nem tudott jelen lenni, így az ülést az alpolgármester Lehel Máté vezette le. A fiatalok úgy döntöttek, hogy építve a #newpartychipants elnevezésű programban készült párbeszéd eredményeire, a fiatalok kívánságának eleget téve a program folytatásaként egy játszóházat működtetnek Pünkösd vasárnap. Június 5-én délután a helyben élő gyerekek és fiatalok egy regisztrációt követően ingyenesen használhatják az óriásjátékokat ha bekapcsolódnak a GYIFÖ akciójába. A “Vigyél színt az életbe” nevet viselő workshop lényege, hogy ezen a napon legalább egy vonal behúzásával minél többen vegyenek részt egy közös festmény elkészítésében. A festmény sorsáról a következő ülésen dönt majd az ifjúsági testület.

A részvételért cserébe egy karszalag jár, amivel egy órán keresztül szabadon használhatják a parkban elhelyezett játékokat. Ha még tovább szeretnének játszani, csak egy újabb ecsetvonásra lesz szükség.

Jó hír, hogy mindazon fiatalok, akik részt vettek a legutóbbi GYIFÖ-s programon olyan karkötőt kapnak, amely egész nap érvényes lesz, azaz 14.30 és 20.30 között bármikor pöröghetnek majd a Pünkösdi játszótéren. A Program az Európai Unió támogatásával az Erasmus+ program keretében valósulhat meg.

Az ifjúsági önkormányzat ülését követően a  képviselők a Klubvadászok 2 címet viselő kisfilmet nézték meg. A filmben a Bordányi Ifjúsági Információs Pont is bemutatásra kerül, és számukra azért is volt érdekes a film, mert szinte minden képviselő feltűnik a képkockákon. A klubvadászok 2 projekt eseményeiről bővebben a médiakommandó oldalán olvashatsz, további filmek, podcastok pedig a kommandósok Youtube csatornáján érhetők el.

Megkezdődik a Benke Gedeon utca legforgalmasabb szakaszának felújítása, a kivitelezés miatt forgalomkorlátozások várhatók

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően – pályázati forrásból – valósulhat meg a Benke Gedeon utca egy szakaszának felújítása. A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött a kivitelezőről, a legolcsóbb ajánlatot a Norbo-ÉP Kft. adta, így ők végezhetik el a munkát.

A vállalkozó a szerződéskötést követően azonnal meg is kezdi a munkát, várhatóan május 23. és június 5. között így megvalósulhat az útburkolati rekonstrukció: a pékség és a faluház közötti szakaszon az út és a hozzá kapcsolódó parkolók új aszfaltburkolatot kapnak. A felújított utat a Falunapon tudják majd először használatba venni az erre járók.

Fontos információ, hogy a kivitelezés ideje alatt az érintett útszakaszon a forgalom korlátozott lesz az ott lakók számára viszont a bejárás biztosított marad. A zavartalan munkavégzés miatt az a kérés, hogy a parkolókban illetve az út szélén ne hagyják ott járműveiket, azokkal az udvarban, vagy ha az nem lehetséges a közeli utcában parkoljanak. A lakókat a kivitelező szórólapokon is tájékoztatja az egyes munka szakaszokról, különösen majd az aszfaltréteg leterítésének időpontjáról, amikor is teljesen akadályozva lesz a bejárás.

Kedves Bordányiak! Kérjük Önöket, hogy a felújítás ideje alatt különösen körültekintően közlekedjenek, ha lehetőségük van kerüljék az érintett útszakaszt! Mind az önkormányzat, mind a kivitelező cég nevében türelmüket és megértésüket kérjük!

Traktort és pótkocsit is vásárolhat a Településüzemeltetési Központ egy sikeres pályázatnak köszönhetően

A Magyar Falu Programnak köszönhetően fejleszthetjük a Településüzemeltetési Centrum eszközállományát. A program „Kommunális eszköz beszerzése” című felhívására elkészített pályázat támogatást nyert, így egy kistraktor, pótkocsi és tolólap, továbbá egy magassági ágvágó beszerzése valósulhat meg. A beszerzendő eszközöket jól tudjuk használni az intézményeinkhez kapcsolódó közterület karbantartások, a temető fenntartás továbbá a buszvárók, pihenő területek, kondiparkok környezeti állapotának rendezése során is. Az  traktor kiemelt szerepet kap a közterületeken, utak, járdák mellett elhelyezett hulladékgyűjtőkben keletkező települési hulladék elszállításában, és a kerékpárút hálózatunk tisztán tartásában.

Az árajánlat kérő leveleket a napokban postázták ki számos céghez, akik közül a legkedvezőbb ajánlatot adó, beszállítót majd a képviselő-testület választja ki soron következő, csütörtöki ülésén.

A helyi fiatalok pizzázás mellett mondták el véleményüket több témában

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIFÖ) együttműködve a pécsváradi Fiatalok a részvételért Egyesülettel a #newpartychipants című program keretében szervezte meg “Pizzázz a polgikkal” eseményét. Az Európai Unió Erasmus+ Programja által támogatott projekt keretében öt település gyermek- és ifjúsági önkormányzatai működnek együtt, és szerveznek külön-külön a településeiken ifjúsági programokat, majd együtt Levél községben egy országos találkozót az idén júniusban.

Bordányban a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban (biip) öt témában kérték ki a fiatalok véleményét a GYIFÖ-sök, majd az itt beérkezett vélemények alapján alakítják tovább programjaikat, működtetik az ifjúsági közösségi teret.

Tanács Gábor Bordány polgármestere elmondta, hogy nagyon örül a fiatalok aktivitásának, és a beérkezett véleményeknek és ötleteknek, hiszen a települési önkormányzat is ezen vélemények figyelembevételével tudja még jobban működtetni a település fiatalok által is használt tereit, és a most megfogalmazottak, valamint a korábbi ifjúságkutatás eredményeit felhasználva tudják majd meghatározni a következő évek ifjúságpolitikáját. 

Az egyik asztalnál a téma a Gyermek- és Ifjúsági Nap (GYIN) volt. A fiatalok arról ötleteltek, milyen is lenne egy ideális program. Az ifjúsági önkormányzat a délután során megfogalmazott igényeket igyekszik beépíteni az idei GYIN programtervébe annak érdekében, hogy minél több helyi fiatal érezze jól magát a nekik szerveződő eseményen. 

Vida Patrícia ifjúsági polgármester a biip közösség oldalán mindenkinek megköszönte a részvételt, sikeresnek nyilvánítva az eseményt. Az ifjúsági vezető elmondta, hogy az ifjúsági testület az elhangzottakat a következő ülésén összegzi majd. 

A GYIFÖ ezen a rendezvényen mutatta be és kóstoltatta meg a fiatalokkal az ifjúsági képviselők kedvenc pizzáját, amely mától az Enni-Kék pizzéria & cukrászda étlapjára is felkerült, így bárki megkóstolhatja.

(Fotó: Noha a pizza elfogyott a tányérokról, a fiatalok tovább beszélgettek a biipben)

Bérlakás felújításra nyertünk támogatást, új nyílászárókat és falszigetelést kap a Park téri kétlakásos épület

A Magyar Falu Programból nyert támogatást településünk a Park téri, jelenleg bérlakásként használt épület felújítására. A kicsivel több, mint húsz millió forintból az 1976-ban épült kétszintes épület homlokzati hőszigetelést és nemesvakolatot, illetve gyöngykavicsos lábazati vakolatot kap. Megújulnak a régi fa nyílászárók, az új ablakokra redőnyök és szúnyoghálók kerülnek majd.

A fejlesztés részeként a régi alumínium elektromos vezetékek továbbá a csatlakozó dugaljak és kapcsolók is kicserélésre kerülnek. Jó hír, hogy a felújítási munkálatok zárásaként a teljes épületbelső festése is megvalósul majd.

Harminc fát nyertünk a településfásítási programban, közel kétszázat már elültettünk az idén

A Településüzemeltetési Központ munkatársai az elmúlt hetekben ültettek el százkilencven darab fát a település különböző pontjain, és hamarosan még harminc fát ültethetnek el egy sikeres pályázatnak köszönhetően.

Tovább folytatódik a település zöldítése. A korábbi elképzeléseknek megfelelően újabb fasorokkal bővül a település, hozzájárulva a globális felmelegedés lassításához. A Kossuth utcában a kiszáradt oszlopos szilfák helyett valamint a korábbi fasor meghosszabbításaként harminc darab szeleste hársfát, illetve ugyancsak a Kossuth utca északi felén valamint a Petőfi utcai fasor pótlásaként hatvan darab gömbkőrist ültettek a településüzemeltetés munkásai. Száz darab pusztaszil került elültetésre a kerékpárút Szeged felé tartó szakasza mellett.

A jövőhét közepén pedig a temetőhöz vezető út, és a temető melletti területen kerülnek elültetésre azok a korai juharfák, amelyeket az önkormányzat a Településfásítási program keretében meghirdetett pályázaton nyert el. Ezeket a fákat április 25-én, hétfőn szállítja le a kertészet.

Klímákkal szerelik fel a szálláshelyet

Korábban számoltunk be róla örömmel, hogy az Egérház Alapítvány sikeresen pályázott az általa működtetett közösségi szálláshely felújítására. Az Európai Uniós LEADER forrásnak köszönhetően a szálláshely felújítása mellett az épület udvarában egy rekreációs tér kialakítását, valamint egy rendezvénysátor vásárlását is megvalósíthatják majd.

A hét saját fürdőszobával ellátott szobában a hónap elején kezdték meg a klímák telepítését, ezt követően a napelemek felszerelésére illetve a belső festésre is hamarosan sor kerül.

A tervek szerint az alapítvány további saját forrás felhasználásával cseréli majd a matracokat, az új arculathoz igazítva új textíliák (ágyneműk, törölközők) is beszerzésre kerülnek.

A település központjában kialakított hostel nagy népszerűségnek örvend, a 4 és 5 ágyas szobákban egyszerre összesen 32 vendéget tudnak elszállásolni. A Bordány Hostel ideális nagyobb rendezvények, képzések, találkozók lebonyolítására, de számos alkalommal szállnak itt meg átutazó turisták, a település eseményeire érkezők vagy éppen a lakodalmas násznép távolból érkező tagjai is.

Folytatódik a Járdaépítési Program – új járdák építésére lehet támogatást kérni

Március 24-én döntött a képviselő-testület a Közösségi Járdaépítési Program folytatásáról, egyúttal a 2022. évi keret és pályázat meghirdetéséről. Bordány Nagyközség Önkormányzata 2016. őszén hirdette meg először ezt a közösségi projektet, hiszen a település vezetése együttműködve a lakossággal évek óta kiemelt figyelmet fordít a megfelelő, rendezett településkép fenntartására, fejlesztésére. A rendezett ingatlanok, tiszta közterületek hosszú évek óta fontos ismérvei nagyközségünknek. Számos közösségi és lakossági program szolgálja ezek megvalósulását, így például a 2012-ben életre hívott fásítási program is, melynek eredményeként ez idáig közel kettőezer-hétszáz fa kiültetésére, telepítésére került sor. A fák ültetése az mellett, hogy javítja a településképet fontos szerepet játszik a por- és zajcsökkentésben is. Az aktuális kezdeményezés a belterületi ingatlanok előtti járdaépítéseket szeretné ösztönözni oly módon, hogy az önkormányzat a kivitelezéshez szükséges sódert és cementet biztosítja a kivitelezéshez, a lakosság pedig munkájával járul hozzá a fejlesztéshez. A program az mellett, hogy járdák épülnek, fontos közösségi szereppel is bír, hiszen a szomszédok, kisebb lakóközösségek összefogásával megvalósuló fejlesztés során tovább erősödhet a bordányi lakosság közösségi szemlélete is.

Az önkormányzat az elmúlt időszakhoz hasonlóan ismét 1 millió forintot különített el a programra, az idei évre elkülönített keretre már be is lehet nyújtani a pályázatokat, kérelmeket. A támogatás a járda megépítéséhez szükséges építőanyag biztosításával történik. 1 m2 járda építéséhez 25 kg cementet és 0,15 m3 sódert biztosít az önkormányzat. A járdát Bordány Nagyközség közigazgatási területén lévő ingatlannal határos közterületen kell megépíteni. A járdát minimum 1,2 m szélességű, „babakocsi barát” járdaként kell megépíteni – szélesebb járda építhető, de az feletti járdarészhez térítés nem adható -, beton járda esetén legalább 8 cm beton, 10 cm homokos kavicságy szerkezeti kialakítással. A benyújtott kérelmeknél egyrészt előnyt jelent, ha az újonnan építendő járda építése a lakók, szomszédok együttműködése kapcsán minél nagyobb összefüggő területen valósul meg.

A részletes felhívás már elérhető itt weboldalunkon, a pályázatokat ADATLAP-on kell benyújtani. A benyújtás határideje 2022 április 22. (péntek). A beérkezett kérelmekről ezt követően dönt a testület, a járdát az időjárási körülményeket figyelembe vétele mellett 2022. október 15. kell majd elkészíteni.

Felújítják a Zákányszéki átkötő út bordányi szakaszát

Szerdán a Délmagyarország hasábjain olvashattunk egy igazán jó hírt. Arról tudósítottak, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP Plusz) keretében több pályázat is pozitív elbírálásban részesült, ennek köszönhetően hamarosan újabb utak, intézmények újulhatnak meg a Homokhátságon.

A településünk által benyújtott pályázatokról még nincs hír, azonban a Magyar Közút Kht. által benyújtott több megyei út felújítás is támogatást kapott. Számunkra legfontosabb talán a Bordány és Zákányszék közötti út korábban nem rendbe tett mintegy három kilométeres szakaszának teljes körű felújítása, hiszen erre 554 millió forintot kapott a közútkezelést végző cég.

További jó hír, hogy a sokak által ugyancsak rendszeresen használt Forráskút-Balástya közötti útszakasz felújítása is megtörténhet. Az autópályára felvezető útszakasz rendbetételére több mint 1,2 milliárd forintból kerülhet majd sor az elkövetkező időszakban.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support