A vasárnapi Pünkösd Feszt programja

Bordány Nagyközség Önkormányzata a faluház keretein belül szervezte meg az idei Pünkösd Fesztet, ahová a falu apraja-nagyját várják vasárnap kora délutántól késő estig.

A Pünkösd Feszt egyben faluünnep is.  A hivatalos megnyitója hagyományosan most is egybeesik egy önkormányzati beruházás átadásával. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a Szarmata Régészeti Park átadóünnepségén szombaton 16 órától kerül sor a díszpolgári cím átadására is.

Másnap, vasárnap a színpadon 14.30-tól kezdődnek a programok. A műsorvezető Bene Szabolcs lesz. Az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola műsora után 15 órától a Borostyán Dalkör szórakoztatja a közönséget a dalcsokrával. Ezután 15.30-tól a TV2 Zenebutik csatornáról ismert Mercy kalauzolja el a kilátogatókat a mulatós zene világába. Ezt követően Gut Gabi mozgatja meg a vendégeket FittForma bemutatójával. 17 órától A Tv2 Sztárban Sztár leszek egyik felfedezettje Vavra Bence akusztikus produkciójára jöhet el minden érdeklődő, majd 18 órától Paulina a 2022-es X faktor 2. helyezettjének másfél órás élő showját lehet megtekinteni. Az est fő sztárvendége a Kozmix lesz, majd 22 órától egy helyi zenekar a JackJam szolgáltatja a talpalávalót az utcabálhoz.

A Bordányi Hírekből lehet kivágni a palacsintakuponokat

Már a második Bordányi Hírekből vághatták ki a szemfülesek a palacsintakupont, amelyet majd a PünkösdFeszt délutánján tudnak beváltani a helyiek. Mivel a gyereknap alkalmából ingyenes palacsintát kap mindenki, aki a büfésátor felé megy és van kuponja, nagyon figyelni kell a most pénteken megjelenő lapszámot is, hiszen minden bizonnyal abban is lesz majd még legalább egy kupon. Ha valaki jóban van a szomszéddal tőle is elkérheti, a lényeg, hogy minél több kalatyita/lapótya fogyjon. Megtudtuk nem cél a rekordok megdöntése. A római korból származó édességnek ugyanis sokan nem tudnak ellenállni. 1994-ben például Rochdale-ben sütötték ki a világ legnagyobb palacsintáját, amely 15 méter átmérőjű, 3 tonna a súlyú, és kb. 2 millió kalóriát tartalmazó édesség volt. Négyszeres Guinness-rekorder palacsintasütésben Gyenes Csaba atya, aki különleges képességét legutóbb a beregsurányi határon kamatoztatta: az ukrán menekülteknek és az önkénteseknek készített az édességet. Utolsó rekorddöntése egyébként Dunaföldváron történt, ahol a helyiekkel közösen, 30 fős csapattal 48 ezer palacsinta sült meg a közreműködésével 24 óra alatt, 1300 kiló liszt felhasználásával. Bordányban a palacsintákat helyben népszerű önkéntesek sütik majd, és a tervek szerint a legtöbbe Legjava erdei gyümölcs lekvár kerül.

A Bordányi hírekből kivágott palacsintakuponokat május 28-án vasárnap 13.30 és 16.30 között lehet majd beváltani.

Még egy érdekesség: Dániel Anna Hiányzik Szecső című 1973-as ifjúsági regényében Karesz képzőművész apja kitűnő palacsintát tud készíteni, a levegőbe dobva fordítja meg, Karesz anyja pedig ezt mondja férje palacsintasütésével kapcsolatban: „Sose rontod el, téged szeret az anyag.” Reméljük nálunk is mindenkit szeretni fog az anyag, akik vasárnap palacsintasütőt ragadnak.

Hatalmas főzőedények az út szélén

Akik már jártak a Szarmata Park környékén, láthattak egy hatalmas főzőedényt az épületegyüttes előtt. Most egy hasonló ugyancsak nagy edény került elhelyezésre a Kossuth utca – Teréz utca sarkán, és hamarosan még egyet elhelyeznek majd a benzinkút melletti lejárút szélébe is.

Ezen a két úton lehet ugyanis a legegyszerűbben megközelíteni a hamarosan átadásra kerülő szarmata parkot. Az edényekkel elsősorban az erre bicikliző, motorozó vagy autózó kirándulók, továbbá a szerencsére egyre nagyobb számban településünkön áthaladó kéktúrázók figyelmét szeretnék felkelteni.

Az eredeti edény vörösesbarna színű cserépedény volt, a most kiállított betonból készült és egyenlőre szürke – így az alkotás a szarmaták által használt szürke edényekre is emlékeztet. A negyedik század végéig ugyanis a szarmatákra leginkább jellemző a korongolt szürke és kézzel formált durva kerámia volt. Ezt követően jelennek meg a csillámos anyagú, kézikorongon formált főzőfazekak, mint amilyet most Lovai Mihály kezenyomának köszönhetően mi is megcsodálhatunk az eredeti méterhez viszonyítva körülbelül nyolcszoros nagyításban.

A Bordányban 1930 ban talált leletegyüttes egyik darabjának a főzőedénynek egy felnagyított változata jól reprezentálja az itt élő nép mindennapjait, ezért esett a választás erre a formára.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum 1987-ben megjelent évkönyvében Vörös Gabriella ír a településünkön talált edényleletekről (Vörös Gabriella: Késő szarmata edénylelet Kiskundorozsma-Kistemplomtanya lelőhelyről). Innen tudjuk, hogy a főzőedényt is tartalmazó hat edényből álló leletegyüttest 1930-ban Hock Lajos tanító adományozta a múzeumnak. Hock Lajos a lelőhelyre és a leletkörülményekre vonatkozó adatait az akkori szegedi múzeumigazgató, Móra Ferenc feljegyzései őrizték meg. Ezek szerint egy a település belterületén épülő ház építésekor, két méter mélységből kerültek azok elő az alapok ásása közben. A leírásból kiderült, hogy az eredeti edény a IV. század végén V. század elején készülhetett és Kiskundorozsma-Kistemplomtanya (Bordány) lelőhelyen találták meg. 

Jelentkezzetek a DALISZ nyári táboraiba!

Szervezetünk a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség együttműködést vállalt a szabadkai székhelyű Etnolife Egyesülettel és közösen pályáztunk, majd nyertünk. Ennek köszönhetően hirdetünk most két tábort a nyárra. Mindkét tábor Bordányban valósul meg, részvételi díjat nem kell fizetni. reményeink szerint mindkét ország fiataljai jelentkeznek majd, hogy közösen kézműveskedjenek, alkossanak. A tervezett programok a hagyományőrzésre építenek, de szeretnénk ha megismerkednétek pár modern technikával is. 

Az alábbi táborok és foglalkozások várnak rátok: 2023. június 26. és július 2. között hagyományőrző tábort szervezünk amelynek kiemelt helyszíne a Hermina tanya lesz, de ellátogatunk a Szarmata Régészeti Parkba is, és egy napos kirándulás keretében szafarizunk is egyet! Megismerkedünk nagymamáink tudásával, kalácsot sütünk, lekvárt főzünk. Ismerkedve a környezetünkkel fűszernövényeket morzsolunk, miközben megtanuljuk a nevüket, megismerjük ízüket  és illatukat. Megtanulunk nemezelni, kisebb bőr használati tárgyakat készíteni. Szarmata hagyományőrzők segítségével lehetőség nyílik többek között íjászkodásra, táncra és mulatozásra, amely már az ősidőkben is kedvenc elfoglaltsága volt az itt élő népeknek. A hűvösebb éjszakák egyikén tábortüzet gyújtunk, szalonnát és lepényt sütünk, és a legkitartóbbak gyönyörködhetnek egy csodálatos napfelketében is.

Július 31. és augusztus 6. között kreatív táborba várunk benneteket. Hasonlóan a a hagyományőrzéshez itt is számos kézműves dologgal várunk majd benneteket, azonban a régi és az új dolgok párhuzamba állításával kicsit kiragadunk benneteket a mindennapokból. A tervek szerint mindenki elkészíti majd saját pólóját, megtanultok fát faragni, és egy közös emlékoszlopot is készítünk. Mivel a programot a sport és a mozgás köré építjük lehetőségetek lesz saját emlékérem elkészítésére is, mindezt agyagozás keretében művelhetitek. Reméljük sokak érdeklődését felkelti a modern technika használata. Mobiltelefonjaitok segítségével kreatív fotózás és videózás vár majd benneteket, a természet szépségeit kell majd megörökítenetek minél változatosabb módon. Kézműveskedni is fogunk, reményeink szerint többek között számos barátság karkötő készül majd el a tábor ideje alatt, amelyet egymás között ajándékozhattok el.

A természetes bőrből természetesen más használati tárgyakat is készíthettek. A tábor zárásaként egy szegedi graffiti művész útmutatásai alapján egy saját graffiti falat is megfestünk, amely emléket állít majd ennek a reméljük számotokra is izgalmas hét napnak!

Figyeljétek a buszvárók hirdetési szekrényeiben, a települési hirdetőtáblákon és az intézmények bejáratánál kihelyezett óriásplakátjainkat és jelentkezzetek a ott feltüntetett  határidőkig! A táborokba korlátozott számban tudjuk jelentkezéseket elfogadni, így kérjük szóljatok a szülőknek, és minél előbb jelentkezzetek!

A táborok az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázati program keretében, az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Anyáknapi nótázás a faluházban

A Faluház és Könyvtár szervezésében újabb sikeres program valósult meg nagyközségünkben. Anyák napja alkalmából közkívánatra egy nóta- és operett délutánt rendezett a közösségi színtér. Az ingyenes program keretében olyan nótaénekesek álltak színpadra, mint Kurina Irén, Lévai László, Szép-Szabó Dóra Cintia, Polgár Gábor. A produkciókban együttműködött Kecskés Sándor prímás és cigányzenekara.

A rendezvényt Tanács Gábor polgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében az édesanyákra, nagymamákra és a nézők soraiban ülő dédnagymamák erejére és a közösségekben betöltött fontos szerepükre hívta fel a figyelmet. Minden gyerek és unoka nevében megköszönve a gondoskodást és szeretetet, amellyel gyermekeiket és unokáikat nevelik, nevelték. Az önkormányzat ezzel a dalos délutánnal köszönti a településen élő édesanyákat, jó egészséget, a gyerekek, unokák körében sok-sok boldog pillanatot kívánva – mondta el a településvezető.

Ezt követően Tóth Gusztáv anyák napi versét mondta el a nagyérdeműnek, sokak szemébe könnyet csalva soraival.

A megható pillanatokat követően kezdetét vette a nótaest, ahol a fáradhatatlan Kecskés Sándor prímás és cigányzenekara szinte mindenki nótáját elhúzták.

A rendezvényen készült fotók településünk közösségi oldalán böngészhetők át!

Összefogással valósult meg a családi nap és lovasfelvonulás

Április végén ismét egy sikeres rendezvény zajlott a Nagy Kálmánné-féle Hermina Tanya területén! Családi főzőnapra és azt követően lovasfelvonulásra került sor. A kilátogatók hagyományos ízekkel, és tradicionális, a térségre oly jellemző lovaskocsikkal találkozhattak.

Összesen 25 csapat nevezett a főzőversenyre, testvértelepüléseinkről, Dettáról, Csókáról és  Tiszaszentmiklósról is érkeztek csapatok. A nap folyamán finomabbnál finomabb ételeket készültek, mind a grill, mind a bográcsos kategóriában nagyon nehéz feladata volt a zsűrinek, most is bebizonyosodott a több éves tapasztalat, azaz, hogy csapataink nagyon jól főznek. A zsűri tagjai idén is étteremvezetők voltak: Péter Ferenc, Nagyapáti Károlyné és Varga Istvánné kóstolták végig az elkészült ételeket. 

Öt csapat részesült különdíjban: a Bordányi Lóbarátok köre nevű csapat, akik Csülkös-körmös pacalt kínáltak aranyérmes házi vörösborral, a Tanárock a „Körmös” pörkölt nevű ételükkel, a B.B.K (Bordányért Baráti Kör) birkapörköltjükkel, a Sógorok Babgulyással, illetve a Gyukecs csapat Kecskepörköltjükkel.

Bogrács kategóriában I. helyezett lett MTTSZ Lövészklub krumpligulyás hússal, II. helyezett a Csipp-Csöpp főzőcsapat lett, akik marhapörköltet készítettek extra szelettel, savanyúsággal, burgonyával, tarhonyával, illetve a III. helyezett a Köménymag lett Zúzda! nevű bográcsos ételével.

Grill/tárcsán sültek kategóriában I. helyezett lett a Léhűtők nevű csapat a Bicskás fatányéron léhűtő módra nevű ételükkel, II. helyezett a Tarisznya lett a Barbecue & Grill tállal, III. helyezett Titi és a barátok Juh rostélyossal.

Az ötletes csapatnevet is díjazták. Különdíjban részesült a Köménymag, a Léhűtők, a „Végy egy fazekat”, az Éhezők Diadala, a Torkos osztag, illetve a Félnótás Boros Les-tyán csapatok.

A két kategória győztes csapatai jogosultak képviselni településeinket az idei testvértelepülési főzőversenyeken. A díjakat Péter Ferenc a zsűri elnöke és Tanács Gábor polgármester adták át.

A rendezvény helyszínét és az itt található eszközöket a tanya tulajdonosa a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség biztosította térítésmentesen. A plusz áramigényt a két szomszéd Takács Gyula és Lajkó József biztosították térítésmentesen. Nagy köszönet jár a Faluház és Könyvtár, valamint a Településüzemeltetési Központ munkatársainak. A faluházas dolgozók a rendezvény lebonyolításában vették ki részüket, míg a településüzemeltetésben dolgozók többek között füvet nyírtak, takarítottak vagy  berendezték a helyszínt, alkalmassá téve a területet a találkozóra. Köszönjük a parkolóhely biztosítását Lajkó József és Ocskó Ferencnek. Kovács Gábor zenész támogatásként ingyen vállalta, hogy a rendezvény ideje alatt muzsikál a kilátogatóknak. A települési önkormányzat a gyerekek nagy örömére az ugrálóvárral járult hozzá a rendezvény sikeréhez, de olyan költségeket is magára vállalt mint például a plusz illemhelyek biztosítása.  Ugyancsak az önkormányzat finanszírozta a településre érkező lovasok megvendégelését is: a faluban felvonulók egy-egy bográcsmenüre és innivalóra kaptak térítésmentes meghívást. Tari Ferenc és a felvonuló kocsisok ingyenes kocsikáztatást vállaltak, amit emléklappal is elismertek a szervezők. 

Külön szeretnénk megköszönni Masir Jánosnak és a lóbarátok körének a szervezésben való aktív közreműködést. Masir János főszervezője volt a rendezvénynek, aki mind a lovasok, mind a főzőcsapatok meghívásában nagy szerepet vállalt. Lelkesedésének és szervezőmunkájának valamint sok éves tapasztalatának köszönhetően a környező településekről összesen közel nyolcvan lovas érkezett, akik vagy lóháton, vagy lovaskocsin jöttek el Bordányba, hogy részt vehessenek a felvonuláson ami az elmúlt évek egyik legsikeresebb találkozója lett. A rendezvény felügyeletét a Mezőőrség és a Polgárőrség vállalta magára, ők biztosították a lovaskocsis felvonulás útvonalát.

A programon részt vett Mihállfy Béla országgyűlési képviselő is, aki a nap folyamán végig látogatta a sátrakat, megkóstolta az ételeket, és minden nevező csapat számára ajándékkal is kedveskedett. 

Az esemény fotói Bordány közösségi oldalán tekintetők meg.

Hatvani látogatáson önkormányzatunk delegációja

Az “Ellenségekből kényszer szülte szövetségesek” rómaiak és szarmaták Hatvan környékén a III.-IV. században című új, állandó régészeti tárlat április 21-től tekinthető meg a Hatvany Lajos Múzeumban. A kiállítás egy kevésbé ismert, érdekes korszakot mutat be a hatvaniak és az idelátogató turisták számára. Önkormányzatunk számára ez azért érdekes, mert a tervek szerint május 27-én nyílik meg a Szarmata park településünkön, amely ugyanezen korszakot mutatja be az idelátogatók számára. A kiállításon a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből láthatnak majd érdekességeket, míg a parkban ennek az elfeledett népnek az életébe tudnak betekinteni.

A hatvani kiállítás ünnepélyes megnyitóján Tanács Gábor polgármester, Szilágyiné Tari Gyöngyi önkormányzati képviselő és Boldog Anna kulturális menedzser képviselték településünket, ahová Dr. Végh Katalin a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének alelnöke hívta meg a bordányi delegációt.

Családi főzőnap és lovasfelvonulás

Április 29-én, szombaton Családi Főzőnap és Lovas-felvonulás a Nagy Kálmánné-féle Hermina tanyán! Szeretnénk megosztani pár fontos információt a rendezvénnyel kapcsolatban. Ezen a napon egy másik program is zajlik településünkön, így várhatóan a szokásosnál több jármű közlekedik majd a falu útjain. Éppen ezért arra kérjük önöket, hogy a főző-napi programra lehetőség szerint gyalog vagy kerékpárral érkezzenek. Autóval a helyszínt a múlt heti Bordányi Hírekben is közölt térkép szerint, a Benke Gedeon utca végén csatlakozó földúton tudják leggyorsabban megközelíteni. Az autók számára a tanya melletti földterületen táblákkal jelzett parkolót alakítottunk ki, így aki eszközöket hoz a főzéshez, vagy részt szeretne venni az eseményeken, ide le tud majd parkolni. A főzés 9.00-kor indul, a gyerekeket ingyenes ugrálóvárral várjuk! Az érdeklődőket, illetve a kiérkező vendégeket büfé is várja, ahol kávét, üdítőt, sört vagy jégkását is vásárolhatnak. Amennyiben valaki nem süt-főz a helyszínen, akkor is várjuk ebédre, hiszen a Vadgesztenye Étterem jóvoltából, 1.500 Ft/adag áron finom és bőséges gulyás menü vásárolható 12.00-14.00 óra között. Déltől térítés ellenében arcfestés is elérhető lesz! Köszönet illeti Kovács Gábort, aki térítésmentesen gondoskodik az élőzenéről. A felvonuláson résztvevő lovaskocsikra kizárólag a Hermina tanyánál lehet majd felszállni, így aki szeretne ezen részt venni, az mindenképpen legyen a helyszínen 13.45 és 14.00 óra között. Sok szeretettel várunk mindenkit, töltsünk el együtt egy szuper családi napot!

Nyulánkságok a biip-ben

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat hagyományos húsvéti programja zajlott a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban április 6-án csütörtökön.

Az általános iskolás korosztályú gyerekeknek egy tányér sütit kellett betenni a közösbe belépő gyanánt, hogy résztvehessenek a programon.

A kézműves foglalkozás keretében különböző kreatív dolgokat alkothattak, amelyekben az ifjúsági önkormányzat tagjai segédkeztek. Készült így például húsvéti koszorú vagy kakasfészek is, amelyeket számos színes papírból kivágott és kiszínezett, a húsvét szimbólumaként ismert alkotás díszített. Tojás, csirke, nyúl és például színes virágok is kerültek az ajtó vagy asztaldíszekre.

Az alkotás örömét tovább fokozta, hogy elkellett fogyasztani a hozott süteményeket. A gyerekek örömmel és büszkén kínálták pajtásaikat az általuk hozott és anyuval vagy apuval közösen készített süteményekkel is. A GYIFÖ különböző ízű szörpökkel vendégelte meg a résztvevőket.

Nincs húsvéti program nyúlfészek keresés nélkül. A négy fős csapatoknak egy-egy kincskereső térkép segítségével kellett a parkban található édességgel teli fészkeket megtalálni. Szerencsére senki nem tévedt el, rátaláltak a nyuszicsemegékre, és boldogan térhettek haza az elkészített díszekkel amelyek hozzájárulnak a családi ház vagy a gyerekszoba ünnepi  díszbe öltöztetéséhez.

A rendezvényről készült fotók a Bordányi Ifjúsági Információs Pont közösségi oldalán tekinthetők meg!

Füles és Pamacs településünk főtéren vendégeskedik

Megérkezett Bordány két kedvenc húsvéti nyula Füles és Pamacs a nagyközség főterére. A tojásfa árnyékában üldögélő figurák várják a velük szelfizni akaró gyerekeket, szülőket és nagyszülőket, de annak is örülnek, ha az arra járóknak egy kis mosolyt csalhatnak az arcára.

A szemfülesebbek bizonyára észreveszik, hogy a két tapsifüles idén egy kicsit máshogy néz ki. Egyrészt a koruk is nemesítette őket, de azt is tudni kell, hogy a tavaly nyári kánikulában a nagy UV kitettség miatt le is vedlették bundájukat. Idén már új bőrbe bújva köszöntik a tavaszt, a megújulás ünnepét.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support