Boldog karácsonyt Bordány!

Minden kedves hűséges olvasónknak nagyon boldog karácsonyi ünnepet kívánunk! Köszönjük az elmúlt időszak bizalmát. Reméljük, hogy a jövőben is bennünket olvasnak, mi leszünk az első hirforrás, amire nap mint nap ránéznek!

Év végén még érdemes szerencsét próbálni

Minden bizonnyal a Karácsony közeledte sűrítette meg a Bordányappon található nyereményjátékokat, de éppen hogy nyertest hírdettek, máris egy újabb fordulóra invitálják a digitális hírcsatorna szerelmeseit. Míg korábban egy fejhallgató, most egy andré philippe termosz bögre várja a szerencsést, azt aki a számtippelő játékban egyedüliként tippel a nullához legközelebb eső pozitív egész számra. Talán ön lesz az?

Mindenesetre érdemes letölteni mobikészülékünkre az applikációt hiszen a digitális és nyomtatott médiában megjelent hírekről mindig küldenek nekünk egy rövid összefoglalót. Arról nem is beszélve, hogy böngészhetünk például a helyi apróhirdetések között is.

Ez történt az év utolsó testületi ülésén

Nagyközségünk képviselő-testülete december 21-én tartotta soros, idei utolsó ülését a faluház dísztermében. Tanács Gábor polgármester hat napirendi pont megtárgyalására hívta össze a képviselőket. A képviselő-testületi ülés előtt mindhárom önkormányzati bizottság is ülésezett.

Elsőként a két képviselő testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről számolt be a településvezető, valamint tájékoztatta a képviselőket a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről. A második napirendi pontban külterületi településrészek belterületbe vonásáról d

A harmadik napirendi pont az óvodai nevelői státusz változásával kapcsolatos döntés meghozatala címet viselte. 2024. január 01-től a jogszabályi változás okán az óvoda és bölcsődében az intézményvezetői megbízás ellátása a kinevezés szerinti munkakör mellett vezető beosztásra történő megbízással történik. A beosztása, többcélú köznevelési intézmény vezetőjeként főigazgatóra változik. A képviselő-testületnek ezt a Státusztörvény miatti módosítást kellett elfogadnia..

A képviselők döntöttek a jövő évi közfoglalkoztatási terv jóváhagyásáról. A negyedik napirendben tárgyalt előterjesztés alapján a képviselők támogatták a belterületi és külterületi utak karbantartása startmunkára ráépülő mintaprogram folytatását, 12 hó időtartamra 5 fő foglalkoztatása valósul így meg.

Az ötödik napirendben a képviselő-testület 2024. évi ülés-, munka és rendezvényterve került terítékre, amit előzetesen mindhárom bizottság is tárgyalt és elfogadott, és a képviselők is egyhangúan fogadtak el.

Interpellációk, kérdések nem érkeztek, viszont egyebek napirendi pontban tovább két előterjesztést tárgyaltak. A képviselő-testület hozzájárult a Településrendezési terv módosításához. A 074/53 és 074/54 helyrajzi számú ingatlanok (a hatályos szabályozási terven 074/3 és 074/24) általános mezőgazdaságiból (Má) kereskedelmi-szolgáltató (Gksz) területbe, továbbá a belterületi 45 helyrajzi számú ingatlan gazdasági erdőből (Eg) falusias lakóterületbe (Lf) sorolását támogatták, mivel a tervezett célokra a település már beépítésre kijelölt területén belül nincs megfelelő terület. Lakóterület fejlesztés céljából kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Bartók Béla utca-Benke Gedeon utca-belterülethatár-47/2 helyrajzi számú út által határolt tömböt, valamint gazdaságfejlesztési célból kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a Béke dűlő egy lehatárolt területét. 

Kiválasztásra került a belterületi utak felújítására bekért árajánlatok közül a legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozó. A tizenegy ajánlatkérésre határidőig négy érvényes ajánlat érkezett be. Az ajánlatok közül a legkedvezőbbet a Harmath és Társai Kft. adta, akik negyvenegymillió hétszázhetvenkilenc ezer forintért vállalták  munkát. Jövő tavasszal így megindulhat a Benke Gedeon utca a Pékség és a Rákóczi utca kereszteződéséig tartó szakaszának valamint a Rákóczi és a Dudás utcák a Honvéd utca és Benke Gedeon utca közötti szakaszainak felújítása.

A most elfogadott ülés-, munka és rendezvényterv alapján legközelebb 2024. február 15-én, csütörtökön lesz képviselő-testületi ülés ahol a legfontosabb napirend minden bizonnyal a jövő évre vonatkozó költségvetési rendelet megalkotásáról szól majd.

Ügyfélfogadás hulladékügyben

A településünkön hulladékszállítással foglalkozó DTkH Nonprofit Kft. a kiadott közlemény alapján a Bordányi Polgármesteri Hivatalban december 21. (csütörtök) napján 9:30 – 12:00 között tart ügyfélfogadást.

2023. július 1-jével új hulladékgazdálkodási rendszer lépett életbe, melyben a magyarországi települési hulladék begyűjtését, kezelését és számlázását a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi.

Az ingatlanhasználókat érintő hulladékkezelési és begyűjtési folyamatok az eddig megszokott formában működnek tovább az új rendszer életbe lépése után is.

A hulladék gyűjtése és kihelyezése, továbbá a hulladék elszállításának időpontja és gyakorisága változatlan maradt, minderről továbbra is a közszolgáltatók által közzétett hulladéknaptárakból tájékozódhat.

A szolgáltatási időszakokra vonatkozó számlákat ezentúl a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. fogja kiállítani az Ön részére, így kérjük Önt, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését – választott fizetési módjának megfelelően – az alábbiak szerint módosítsa:

  1. Banki átutalás esetén kérjük, a következő bankszámla adatokkal indítsa az utalást:
    MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.
    OTP Bank
    11794008-24030025
    Az utalás közlemény rovatában továbbra is meg kell adni a számla sorszámát és azt az egyedi vevő (fizető) azonosítószámot, melyet az átutalni kívánt hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számla 3. oldalán, a bal felső sarokban talál. A már megszokottak szerint az utalást segítő részletes tájékoztatás (a bankszámla és a közlemény rovatban feltüntetendő adatok pontos ismertetésével) továbbra is megtalálható lesz a számlákon.
  2. Csoportos beszedési megbízás esetén további teendője nincs.
    Az NHKV Zrt., mint kedvezményezett javára csoportos beszedési megbízás teljesítésére adott felhatalmazást a 2023. július 1-jét követően a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény erejénél fogva a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., mint kedvezményezett javára megadott felhatalmazásnak kell tekinteni.
  3. Csekkes befizetés esetében a számla mellé már az új kedvezményezett (MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) nevére kiállított csekket fogjuk kiküldeni a számla mellékleteként.
  4. Díjnet szolgáltatás/e-számla igénybevétele esetén, amennyiben fizetési módként
  • a banki átutalást választotta, kérjük módosítsa a kedvezményezett adatait a fenti, banki átutalás esetében leírtak szerint;
    • a csoportos beszedési megbízást választotta, vagy bankkártyás fizetéssel egyenlíti ki a számláit a felületen, Önnek további teendője nincs.
      Kérdéseivel kérjük, hogy forduljon bizalommal a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlája első oldalán szereplő ügyfélszolgálati elérhetőségek valamelyikére; illetve általános információkért látogassa meg a www.mohu.hu és a www.nhkv.hu oldalak egyikét.

Irén nyerte a fejhallgatót a Bordány appon

Lezárult a Bordány app legutóbbi nyereményjátéka, amelynek egy szerencsés nyertese  fejhallgatót  vihet  haza így karácsony előtt. A nyertest, Irént, akinek a telefonszámának utolsó három számjegye 480, a játék során megadott telefonszámon fogják hamarosan keresni.

Összesen ötven hárman próbáltak szerencsét a számtippelő játékon. A legkisebb tippelt szám a kettes volt, erre ketten is voksoltak, viszont ez azt jelenti ha valaki most az egyesre tippelt volna, övé a nyeremény, hiszen a nullához eső legkisebb számra most senki más nem gondolt. Ugyan egy voks érkezett a nullára is, de ez a tipp ahogy le is írtuk érvénytelen, ahogy a tört, tizedesjegys vagy negatív számok is. A legmagasabb szám, amire tipp érkezett ez alkalommal a nyolcvanegyes volt, erre is egyvalaki tippelt csupán.

Nézzük milyen voksok érkeztek. Elsőként a tippelt számot, azt követően zárójelben a tippelők számát ismertetjük: 0(1), 2 (2), 3(3), 4(4), 5(2), 6(2), 7(7), 8(5), 9(3), 10(2), 11(6), 13(2), 14(1), 15(2), 16(1), 17(1), 21(1), 22(2), 24(1), 29(1), 37(1), 54(1), 58(1), 81(1).

Érdemes olvasni az app híreit, hiszen lehet még az idén lesz játék!

Újévi hangverseny a Faluházban

A hagyományok szerint rendeznek Újévi hangversenyt a Faluházban. Az évindító eseményen a szokásoknak megfelelően a Mórahalmi Fúvószenekar lesz településünk vendége. Már most érdemes beírni a jövő évi naptárba január 5-ét, ezen a pénteki napon este hat órától várnak mindenkit sok szeretettel az új esztendőben a település első programjára.
A harmincadik születésnapját ünneplő mórahalmi zenekar januárban egy jubileumi koncerttel kedveskedik majd a bordányiaknak, a tőlük megszokott pörgős és színvonalas műsor minden bizonnyal minden zeneszerető szívét megdobogtatja és feltölti energiával, amely minden bizonnyal az egész jövőévben kitart.
A koncertet követően közös pezsgőzésre várja az itt lakókat településünk önkormányzata.
A hangverseny az Egérház Alapítvány jóvóltából ismételten ingyenes lesz a nagyérdemű számára.

Évzárót tartott a nyugdíjas klub

December 12-én tartotta évzáró ünnepségét a Nefelejcs Nyugdíjas Klub a faluház dísztermében. A tagokat süteménnyel és innivalókkal megrakott asztalok fogadták. Egy meglepetés műsort is szervezett számukra Szalai Antal klubvezető, az Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai betlehemes műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak. 

Az ilyen programok megteremtik a karácsonyi hangulatot, és sokszor vissza repítenek bennünket a múlt szép emlékei közé. Az ünnepi furulyaszó, a felcsendülő dalok és a színes jelenetek nem csupán szórakoztattak, hanem erőteljes érzelmi hatást is kiváltottak a jelenlévőkből. 

Az idősek számára a karácsony nem csak ajándékokról és díszekről szól, hanem a szeretetről, az együttlétről, és a békéről is. A betlehemes műsorban megjelenő szeretetteljes üzenetek, az együtt éneklés és a közös élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a klub tagjai ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jól érezzék magukat.

A betlehemes műsor által keltett karácsonyi hangulat egy olyan érzést is kiváltott, hogy mindannyian részesei egy nagyobb, összetartó szeretetteljes közösségnek. Az iskolásoknak köszönhetően a szeretet és békesség nemcsak a termet járta be, hanem az emberek szívét is, hozzájárulva az ünnepi időszak valódi jelentéséhez. Ez a karácsonyi üzenet szinte mindenkihez eljutott. 

Az ünnepélyes hangulatot megragadva köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából Szabó Ferencné Manci nénit, aki a klubtagok közül az egyik legidősebb. Köszöntötték még Börcsök Antalnét és Gyuris Tibornét is, akiknek hamarosan ugyancsak születésnapja lesz. Az ünnepi virágokat a klubvezető adta át.

A klub tagjai ajándékkal köszönték meg Szalai Antal és kedves felesége egész éves munkáját. A nyugdíjas klub vezetője évértékelő beszámolójában kiemelte a támogatókat, megköszönve egész éves segítségüket. A programon jelen lévő település vezetőknek is ajándékkal kedveskedtek a klubosok megköszönve a klubnak nyújtott segítséget.

A jó hangulatú program uzsonnával zárult. Anti bácsi vargabélessel kedveskedett a tagoknak, amelyet a Vadgesztenye étteremben készítettek el.

Közbeszerzésekkel zárul az év

A képviselő-testület korábbi döntéseinek megfelelően folyamatosan készíti elő és írja ki a polgármesteri hivatal azokat a közbeszerzési eljárásokat, amelyekre a sikeres pályázatoknak köszönhetően megvan a forrás.
A belterületi útfelújításra már ki is ment az ajánlatkérő, összesen tizenegy vállalkozást kért meg az önkormányzat, hogy adjon ajánlatot a Benke Gedeon utca a Pékség és a Rákóczi utca kereszteződéséig tartó szakaszára, valamint a Rákóczi és a Dudás utcák a Honvéd utca és Benke Gedeon utca közötti szakaszaira. Jó hír a Zákányszéki úton, és zákányszéki átkötő út mellett élőknek, hogy ebben az ügyben is elindult az ide tervezett kerékpárút közbeszerzési eljárása, az önkormányzat a napokban tette közzé az ezzel kapcsolatos felhívását is. A képviselő-testület az elkészült kiviteli tervek alapján írhatta ki a közbeszerzést, erről ugyancsak egy korábbi ülésükön hoztak döntést képviselőink még július végén. Lezajlottak az utolsó egyeztetések, megindulhat így az eljárás. A kiírás viszont csak a bordányi szakaszra vonatkozik, a zákányszéki szakaszt az ottani önkormányzat fogja megépíttetni. A tervek alapján összesen 2,6 kilométer kerékpárút épülhet meg, a munkát a legkedvezőbb ajánlatot adó vállalkozó végezheti majd el. A tervek szerint jövő nyárra kellene teljesen elkészülnie az útnak, természetesen ez majd nagyban függ az eljárás sikerétől is, hiszen az önkormányzat nem tud például saját forrást biztosítani a projekthez, azaz a költségeknek bele kell férnie a pályázati támogatás keretösszegébe.
Feltételes közbeszerzések jelennek meg még az év végéig a Bordányt Zsombóval összekötő kerékpárút megépítésére, valamint az önkorányzati étterem konyhájának felújítására is. A legtöbb esetben január közepéig kell majd az ajánlatokat benyújtani, ezt követően tud az önkormányzat eredményt hírdetni.

Jótékonysági vásár idén utoljára

Vasárnap lesz az idei utolsó Jótékonysági Karácsonyi Vásár a Park téren. A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezésére létrejött vásároknak az évek során nagy hagyománya lett, az intézmények, civil szervezetek és közösségek örömmel készülnek a vasárnapi programra, ahol találkozhatnak támogatókkal, akik örömmel költik a karácsonyi valutát az árusító pavilonoknál.

Most hétvégén is lesznek fellépők a színpadon A Borostyán Dalkör és az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is készült, hogy ünnepi műsorukat előadhassák a fenyők előtt.

Az idén is forralt borral, teával kedveskednek a kilátogatóknak. Akik saját bögrét visznek ingyenesen, a helyszínen poharat választók pedig 5 talliért iszogathatnak késő délután

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support