Tisztelt Bordányiak!

Orbán Viktor Miniszterelnök úr a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy határozatlan időre fenntartja a koronavírus-járvány miatt két hete elrendelt kijárási korlátozást és azzal összefüggően korábban bejelentett szabályokat. A kormánydöntés értelmében a polgármesterek lehetőséget kaptak arra, hogy a településükön akár szigorúbb intézkedéseket vezessenek be a Húsvét idejére.

A Mórahalmi Rendőrőrs vezetőjével egyeztetve úgy döntöttem, hogy Bordányban nem kerül sor a 71/2020. (III. 27.) Kormányrendelet szerinti szabályoknál szigorúbb előírások bevezetésére. Rendőr százados úr is megerősítette, hogy a jelenlegi helyzetben ő sem tartja szükségesnek a fokozottabb, helyi szigorítások bevezetését.

A határozatlan idejű kijárási korlátozás betartása érdekében azonban kérem önöket, hogy csak indokolt esetben hagyják el otthonaikat. Idős polgártársainkat különösen erre kérem!

Fontos szabály, hogy – a közös háztartásban élők kivételével – mindenkitől lehetőség szerint legalább 2 méter távolságot tartsanak a napi teendők, az ügyek intézése során.

Ha olyan helyre mennek, ahol hosszabb ideig együtt tartózkodnak más emberekkel, lehetőség szerint viseljenek maszkot, kesztyűt. Különösen igaz ez a zárt és nagy forgalmú helyekre.

Nagyszombaton várhatóan nagy lesz a forgalom a településközpontban, különösen a boltok környékén. Kérésemnek megfelelően a mezőőrség és a polgárőrség segíti a közlekedőket, valamint figyelemmel kíséri, és ha szükséges segíti a forgalom zavartalan lebonyolítását a helyi üzletekben. Legyenek türelmesek, körültekintőek! Tartsák be az üzletekben kihelyezett szabályokat, türelmesen várják meg, amíg sorra kerülnek.

Kérem Önöket, hogy a Húsvét és a jóidő ellenére se látogassák meg távolabbi rokonaikat, ne tartsanak nagyobb családi, baráti összejöveteleket. Ne menjenek kirándulni, kerüljék a turista látványosságokat, különösen azért, mert nagyon sok turista célponttal rendelkező, vagy annak közelében lévő település lezárja közigazgatási területét, csak a helyben élőket engedik be utcáikra. 

Biztos vagyok benne, hogy a vírus járvány miatt a rokonságban, ismeretségben élő hölgyek sem fogják zokon venni, ha nem locsolják meg őket húsvét hétfőjén! Hívják fel őket telefonon, tartsák a kapcsolatot az interneten.

Az ünnepek alatt minden bizonnyal fokozott rendőri jelenlétet tapasztalhatnak majd a kiemelt helyeken, közterületeken. 

Számítok együttműködésükre és a szabályok szigorú betartására! Ez a közös érdekünk.

 

Továbbra is vigyázzunk egymásra!

 

Tisztelettel,

Tanács Gábor polgármester

 

 

A közlemény innen letölthető:

közlemény_kijárási korlátozás Bordányban

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support