Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer legújabb elemével elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani, de nemtől és kortól függetlenül bárki jelentkezhet. Fizetés a kiképzés alatt is jár.

Új szolgálati lehetőséget indít a Magyar Honvédség – tájékoztatta a Délmagyarországot a honvédség szegedi toborzóirodája. A kiképzés a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálathoz hasonlóan 6 hónapig tart. Az első két hónapban a jelentkezők alapkiképzést kapnak, majd eldönthetik, hogy maradnak a képzési helyszínen, vagy más helyőrségben, speciális területen próbálják ki magukat.

Elsősorban olyan fiatalok érdeklődését várják, akik idén nem kerülhettek be a felsőoktatásba. A jelentkezők lehetőséget kapnak, hogy a honvédségnél helyezkedjenek el és katonai felkészítésen vegyenek részt.

Minden olyan magyar állampolgár jelentkezését is várják, aki legalább 18 és legfeljebb 65 éves, van bejelentett belföldi lakóhelye, rendelkezik erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

A kiképzések szeptember 15-én kezdődnek, ehhez a tervek szerint az ország minden megyéjében és Budapesten is biztosítanak helyszínt.

A résztvevők az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred és az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonáitól sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket. A második hónap után az önkéntesek ugyanott folytathatják az általános kiképzést, vagy specializálódhatnak egy szakterületre, így akár ejtőernyős vagy búvár képzést is kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet kezelni is.

A hat hónap alatt (és utána is) bárki választhat más szolgálati formát: dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, pályáját műveleti tartalékosként vagy területvédelmi tartalékosként folytatja. A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, jelenleg bruttó 167 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg bruttó 219 ezer forint. Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek. Jelentkezni legkésőbb augusztus 31-ig lehet a megyeszékhelyek toborzó irodáiban. Ez Szegeden a Dr. Boross József utca 5 szám alatt található.


  1. Alapgondolatok
  • Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik
  • Magyarországnak is szüksége van olyan önkéntesekre, akik támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza a segítségnyújtástól
  • A sorkatonaság felfüggesztése óta felnőtt egy generáció, amely nem rendelkezik személyes tapasztalattal a honvédelemről – ez most a program révén megváltozhat
  • Az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatójaként a honvédség stabil megélhetést kínál, akár átmenetileg, akár hosszútávon
  1. Jelentkezés, szerződéskötés
  • Nagykorú, belföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhetnek, legalább általános iskolai végzettséggel
  • A szerződéskötést háziorvosi és pszichológiai vizsgálatok előzik meg, erkölcsi bizonyítvány is szükséges
  • Személyesen és online is lehet jelentkezni, augusztus 31-ig
  • A szerződés 6 hónapra szól, 3 hónap próbaidővel
  • A jogviszony nem hosszabbítható meg, viszont bármikor felbontható
  • Már a fél éves szolgálat alatt is át lehet jelentkezni szerződéses katonának, illetve műveleti vagy területvédelmi tartalékosnak
  1. A szolgálat részletei
  • A kiképzések szeptember 15-én indulnak (napi 8 órában), a lakhelyhez legközelebbi helyszínen
  • Első ciklus (2 hónap): a területvédelmi zászlóaljaknál 5 hét alapkiképzés és 2 hét lövész alapképzés + 1 hét adminisztrációs időszak

 

  • Második ciklus (4 hónap):
    1. az önkéntes katona választhat, hogy marad ugyanott és folytatja az általános kiképzést,
    2. vagy műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja, ahol az alakulat fegyvernemének megfelelő szakkiképzésben vesz részt, mint pl.: ejtőernyős kiképzés; búvár kiképzés; speciális lövész képzés; különleges katonai gépjármű, harcjármű, munkagép vezetésére, kezelésére történő felkészítés; stb.
    3. A szakkiképzéshez egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság szükséges
  • Aki teljesítette az ÖKSZ programot és pályáját szerződéses vagy tartalékos katonaként folytatja, jelentkezhet misszióba is

 

  1. Juttatások
  • A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek felel meg, ami jelenleg bruttó 167.400,- Ft (nettó: 111.055,- Ft)
  • Aki a program második részében specializálódik, a garantált bérminimumot kapja, amely jelenleg bruttó 219.000, – Ft (nettó: 145.635,- Ft) – ha ez másik városban van, természetesen laktanyai elhelyezést is kap
  • Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, a katonáknak járó vásárlási kedvezmények, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek

Jelentkezés Csongrád-Csanád megyében:

MAGYAR HONVÉDSÉG

KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI

NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG

12.HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA

6724 Szeged, Dr. Boross József utca 5.

Postacím:6701 Szeged, Pf.:377

Telefon:06-62-554-070; Fax:06-62-554-078

E-mail: csongrad.toborzo@mil.hu

Ügyfélszolgálat nyitvatartása

Hétfő – csütörtök:     8:00 – 15:30

Péntek:                      8:00 – 12:00

A Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodája: onlinetoborzo@mil.hu

MAGYAR HONVÉDSÉG – ÖKSZ

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support