Vasárnap startol az idei Bordányi Karácsonyi Vásár

A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. Az adventi időszak elérkezésével már csak az ünnepekre gondolunk. Mi is az advent? Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A keresztény vallás szerint pontosan meghatározott napon kezdődik és négy hétig tart, magában foglalva négy vasárnapot. Szent András napjához (november 30.) legközelebbi vasárnapon veszi kezdetét és december 25-ig tart. Az adventi időszak pontosan december 24-én ér véget, napnyugta után. De mit is ünnepelünk adventkor? Az advent az Úr megérkezésére való felkészülés időszaka, amikor a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít. Ennek jegyében az idei évben is advent minden vasárnapján jótékonysági karácsonyi vásárt rendeznek Bordányban. A programsorozat helyszíne idén is a Szent István tér lesz, ahol a település karácsonyfája, adventi koszorúja és egy Betlehem is felállításra kerül. Kihagyhatatlan eleme az eseménynek, hogy minden kilátogató idén is megkóstolhatja a különleges fűszerezésű helyben készített forralt bort és teát. Lehet majd bögrét is vásárolni vagy újra töltetni a korábbi években megvásároltat. Minden elköltött tallérral fontos települési célt támogathatunk. A civil szervezetek és a helyi intézmények, közösségek jótékonysági vásárral fogadják a bordányiakat, akik a vásárban elköltött minden forinttal az adott közösség programjait támogathatják majd. Az adventi hétvégeken kézműves vásár, karácsonyi dallamok, és kötetlen beszélgetés várja majd az érdeklődőket. Az idén először a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet is bemutatja Legjava termékeit. A programokra sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support