Jól haladnak a tárgyalások a K&H Bankkal, nem maradunk ATM nélkül

A mai napon sikeres és előremutató tárgyalások zajlottak Bordány Nagyközség Önkormányzata és a K&H Bank között. A Polgármesteri Hivatalban a bank részéről Szűcs Ildikó Ágnes fiókigazgató, Prjevara Zsuzsanna szenior banki tanácsadó és Verdon Bálint a pénzintézet önkormányzati kapcsolattartója tárgyalt önkormányzatunk vezetőségével.

Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy a legfontosabb cél mindenképpen az önkormányzat és a bank között 2005 óta meglévő jó kapcsolat továbberősítése, és ezek kiterjesztése a település egészére. Közösen olyan megoldásokat keresnek, amelyek segítik a helyi vállalkozókat, az őstermelőket, a lakosságot.

Prioritásként a bankautomata került napirendre. A bank vállalta, hogy egy önkormányzati tulajdonú intézménybe kihelyezi saját automatáját. Jó hír, hogy a számlavezetéseket is kedvezményesen kínálja a bank, a kedvező díjak már most is megtekinthetők a pénzintézet honlapján.

Hamarosan tájékoztató előadássorozat indul Bordányban, amelyeken a vállalkozók, az őstermelők és a lakosság is tájékoztatást, segítséget kap a K&H Banktól.

Felmerült időszakosan kihelyezett ügyfélpont megnyitásának lehetősége is. Erről a közeljövőben még egyeztetnek a felek, és ezt követően a lakosság is tájékoztatást kap majd.

A K&H Bank hitelezésben, befektetési lehetőségekben és természetesen biztosítások terén is teljeskörűen a helyiek szolgálatában áll.

A K&H Bank Magyarország egyik vezető bankja mind a lakossági szolgáltatások terén, mind a vállalati szegmensben. Okos megoldásaival, internetes ügyfélkapcsolati rendszerével most is az élmezőnyben jár. Ezek továbbfejlesztése, és új innovatív megoldások bevezetése pedig folyamatos. Ha Ön is bankváltáson gondolkodik, mindenképpen várja meg a közeljövőben megjelenő tájékoztatókat, információs napokat.


Vasárnap startol az idei Bordányi Karácsonyi Vásár

A Karácsony közeledtével elkezdődik a nagy készülődés. Az adventi időszak elérkezésével már csak az ünnepekre gondolunk. Mi is az advent? Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A keresztény vallás szerint pontosan meghatározott napon kezdődik és négy hétig tart, magában foglalva négy vasárnapot. Szent András napjához (november 30.) legközelebbi vasárnapon veszi kezdetét és december 25-ig tart. Az adventi időszak pontosan december 24-én ér véget, napnyugta után. De mit is ünnepelünk adventkor? Az advent az Úr megérkezésére való felkészülés időszaka, amikor a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít. Ennek jegyében az idei évben is advent minden vasárnapján jótékonysági karácsonyi vásárt rendeznek Bordányban. A programsorozat helyszíne idén is a Szent István tér lesz, ahol a település karácsonyfája, adventi koszorúja és egy Betlehem is felállításra kerül. Kihagyhatatlan eleme az eseménynek, hogy minden kilátogató idén is megkóstolhatja a különleges fűszerezésű helyben készített forralt bort és teát. Lehet majd bögrét is vásárolni vagy újra töltetni a korábbi években megvásároltat. Minden elköltött tallérral fontos települési célt támogathatunk. A civil szervezetek és a helyi intézmények, közösségek jótékonysági vásárral fogadják a bordányiakat, akik a vásárban elköltött minden forinttal az adott közösség programjait támogathatják majd. Az adventi hétvégeken kézműves vásár, karácsonyi dallamok, és kötetlen beszélgetés várja majd az érdeklődőket. Az idén először a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet is bemutatja Legjava termékeit. A programokra sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők.

Egyre több család készül új otthon építésre Bordányban – adatbázis készül az eladó építési telkekről, ingatlanokról

Bordány Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában az elmúlt időszakban egyre többen érdeklődtek telek és ingatlanvásárlással kapcsolatosan. A település önkormányzata elsősorban a tulajdonában lévő építési telkek eladásával kapcsolatban tud részletes információt nyújtani, de sok esetben egyéb eladó építési telekkel, vagy ingatlannal kapcsolatosan is érkeznek kérdések. Mindezeket figyelembe véve a Polgármesteri Hivatal létrehozott egy olyan online is kitölthető elektronikus felületet a www.bordany.hu oldalon, ahol a magánkézben lévő eladó telkek és ingatlanok legfontosabb adatait meg lehet adni, így az érdeklődő családok számára újabb plusz információt tudnak adni a hivatal munkatársai. Az önkormányzat ezzel a szolgáltatással szeretné elérni azt, hogy a jelenleg beépítetlen telkek, vagy eladó ingatlanok mihamarabb gazdára találjanak. Amennyiben nincs lehetősége interneten megadni ezeket az adatokat (név, telefonszám, helyrajzi szám, terület nagyság, irányár), akkor a Polgármesteri Hivatal ügyfélpultjánál segítenek ebben.

Adatbázis közvetlen kitöltése eladó építési telek vagy ingatlan esetében

Ifjúsági polgármesterünk Lapuába utazott

Finnországba, Lapua városába utazott szombaton Masir Norbert a Bordányi Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat  ifjúsági polgármestere, és Tanács Imola, a Zákányszéki Ifjúsági Önkormányzat ifjúsági képviselője, hogy részt vegyenek a Lapuai Ifjúsági Önkormányzat által szervezett Abc of citizen of Europe” elnevezésű nemzetközi ifjúsági programon. Bátran mondhatjuk, hogy a közel tizenötezer fős városka most egy hétig Európa ifjúsági központja, hiszen több, mint tíz országból érkeztek fiatalok az egy hetes programra. A fő téma az európai polgárság lesz, ehhez kapcsolódóan hallgatnak meg előadásokat, beszámolókat, illetve vesznek részt aktívan, saját tapasztalataikat, élményeiket feldolgozva  a fiatalok.

Sokak számára minden bizonnyal ismerősen cseng a Finn kisváros neve, a bordányi és lapuai ifjúsági önkormányzat számos nemzetközi ifjúsági programot szervezett már, legutóbb tavaly nyáron jártak bordányi fiatalok a közép finn kisvárosban.

Masir Norbert és Tanács Imola

Indulás: Masir Norbert és Tanács Imola a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Harmadszor is felmekegtek a kecskék

A bordányi Faluház közel egy hektáros parkjában megrendezett rangadóra a környező településekről is szép számmal érkeztek érdeklődők, volt akit a kecskéje is elkísért. A rendezvény nem titkolt célja a szórakoztatás mellett a kecsketenyésztés népszerűsítése, kiemelten a kecskesajt, a kecsketej megszerettetése.
A délelőtt folyamán mezei futóverseny, majd ezt követően a Helyi Ízek Fesztiválja színesítette a programot. Ebéd után azonban ismét felmekegtek a kecskék Bkecskeversenyordányban, átvéve a főszerepet.
A selejtezőkön a tavalyi győztes Bandika simán átvágtázta magát, meg sem állva egészen a döntőig, ahol szoros versenyben sikerült megvédenie tavalyi címét. A fekete jószág tulajdonosa Juhász Andor fiatal gazda elmondta, hogy egész évben tréningezte a jószágot, tudatosan készültek a versenyre. A második helyen Barbi futott be. A hófehér kiskecske egész nap az érdeklődés középpontjában állt, sokan simogatták, sétáltatták a parkban. A népszerűség viszont nem szállt a kecske fejébe, a döntőben minden erejét összeszedve futott át a célvonalon gazdája Ocskó Erika oldalán. A döntő harmadik helyezettje Muki lett, aki kicsit fáradt volt már a döntő idején, hiszen jószívű gazdája Turcsik József több futam erejéig is kölcsönadta a helyi gyerekeknek, akikkel a kecske már a döntő előtt többször is végigfutotta a versenytávot.
Köszönjük a gazdáknak, résztvevőknek, és reméljük, hogy jövőre is legalább ugyanennyien kilátogatnak.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support