A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (Gyifö) 2016 decemberében tartja a következő Ifjúsági Önkormányzati választásokat. A 2012-ben megválasztott testület – Masir Norbert ifjúsági polgármester, Lajkó Andor, Lajkó Bálint, Mészáros Norbert és Sándor László ifjúsági képviselők – mandátuma lejár, így a helyi fiataloknak lehetőségük van új testületet választani. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy ők is bekerülhetnek a testületbe, még nagyobb szerepet vállalva a bordányi ifjúsági életben.
A Gyifö szeptember elején megkezdte a választások előkészítését, és elindította az 1üttB0rd4ny programot, melynek első fontos eseménye a szeptember 9-én a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban megtartott Ifjúsági est, ahol az érdeklődő fiatalok hallhattak részleteket az ifjúsági munkáról, annak fontosságáról, megismerhették az FBP- Fiatalok Bordányért programcsomagot és annak elemeit, valamint foglalkoztak a program bővítésével, színesebbé tételével. Ezekre az ötletekre alapozva állítja össze a Gyifö következő évi programjait.
Az FBP öt elemből áll: életTÉR, hangERŐ, reCULTURa, bordányNET és EGÉRHÁZ. A Gyifö minden elemnél meghallgatott mindenkit, hozzászólásaikat, ötleteiket feljegyezték, hogy a későbbiekben az ifjúsági önkormányzat ezeket felhasználva szervezzen olyan programokat, amely minden helyi fiatal igényeinek megfelel.
Az életTÉR program az egészséges, sportos életmód megteremtésével és a környezetvédelemmel foglalkozik. Ide tartozik a Gyifö egyik legfontosabb rendezvénye, a fém- és papírhulladékgyűjtő akció is. Az ötletek a következők voltak: foci torna rendezése, mely során az első félidő a focipályán, a második félidő pedig a biip-ben, a PS3 előtt zajlik. A Faluház parkjában lábtengó verseny, valamint a régen nagy népszerűségnek örvendő Észak-Dél Nap újra megszervezése is. Az egészséges életmódot előtérbe helyezve a Teljesítmény túra is szóba került a bringatúrával együtt.
A hangERŐ program a kisközösségek és a civil szektor megerősítését tűzte ki célul. Ezalatt a Diákönkormányzat és a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat kapcsolatának erősítése a legfőbb küldetés, de meg kell említeni a helyi médiát is. Ezeket a programokat emelték ki a fiatalok pénteken, de egy iskolaújság szerkesztése és az iskola honlapjának elkészítése is szóba került.
A reCULTURa program a falu kulturális életének fellendítése, a kulturális értékekre való figyelem felkeltése, de a szabadidős tevékenységek, mint a Bordányi Amatőr Színjátszó Kör működésének támogatása, valamint a bordányi mozi újbóli működtetése is feladat. A leginkább ide kapcsolódó rendezvény a Bordányi Kultúra Napja, ahol a helyi alkotó közösségek és a művészeti iskola növendékei mutatják be mit tanultak a tanév során. Szóba került egy utcazene fesztivál szervezése, amely szintén a helyi tehetségekre alapoz, de egy sajátos jutalmazási és pontbeváltási rendszerrel nyereményekhez juthatnak hozzá a résztvevők.
A bordányNET program a település informatikai fejlesztése, iskolai informatikai rendszer fejlesztése, valamint az informatikai fejlesztések ösztönzése. Itt sok ötlet volt arra, hogy mivel lehetne erősíteni ezt a programot. Itt is szóba került az iskolai honlap készítése, e-napló bevezetése, mely a szülők dolgát könnyítené meg a diákok eredményeinek nyomon követhetőségét illetően. A biip-ben egy médiasarok kialakítása egy új tv-vel és a meglévő PS3-mal, valamint médiaszakkör indítása. A Play Station játékpark bővítése, elsősorban egy Just Dance-szel, ami amellett, hogy szórakoztató is, még meg is mozgatja a játékosokat. A Körbankhoz csatlakozva egy bordányi PokemonGo mobilalkalmazás fejlesztése, amivel Bordányi Koronát lehet gyűjteni.
Az EGÉRHÁZ program célja az ifjúság helyben tartása, elvándorlás csökkentése, a biip működtetése, fejlesztése, képzések szervezése. Az egyik ötlet az iskolával közösen tartandó gyermeknap és sportnap szervezése. Komolyabb projekt lenne egy paintball pálya kialakítása vagy a mozi újbóli beindítása, de a biip-ben tartandó bajnokságok népszerűsége is figyelmet érdemel.
Adott tehát a következő ifjúsági testület számára a feladat. A jelenlegi testület folyamatosan várja a fiatalok újabb ötleteit, hogyan lehetne még színesebbé tenni a helyi ifjúsági életet. A javaslatok leadhatók a biip-ben nyitvatartási időben, a képviselők elérhetőségei pedig megtalálhatók honlapunkon, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat fül alatt.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support