A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat március 25-én szombaton, délután öt órától rendezi meg immáron tizenötödik alkalommal a Bordányi Kultúra Napját.  Az ifjúsági képviselő-testület a februári testületi ülésen döntött a program megrendezéséről, amelyet hagyományteremtő céllal még 2003-ban, az akkori ifjúsági önkormányzat indított útjára. A program jól illeszkedik az idei Jubileumok Éve Bordányban rendezvénysorozathoz is, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy maga az esemény is jubilál, hiszen 15 éve minden évben megrendezésre kerül március utolsó szombatján. A rendezvény Lajkó Bálint Gyermek- és Ifjúsági Polgármester nyitóbeszédével veszi kezdetét. Az ünnepi beszéd után a helyi kultúráért elkötelezett alkotóké a főszerep: színpadra lép a Borostyán Dalkör, a szépkorúak új dalcsokorral kedveskednek a jelenlévőknek. A Budapesten, a Nemzeti Színházban előadott színdarabot a „Kistömlöc”-öt a bordányi deszkákon is bemutatja a nagyérdeműnek a Bordányi Amatőr Színjátszó Kör. A helyi szerző, Horváth Dominika színdarabjával nagy sikert arattak a II. Pajtaszínházi Szemlén, reméljük a bordányiaknak is tetszeni fog majd a Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház színésze mentorálásával megújított darab. Minden évben jobbnál jobb produkciókkal lepik meg a nézőket az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Így lesz ez az idei évben is. A fiatalok egyéni és csoportos produkcióikkal, és az alkotók kiállításával szeretnék rabul ejteni a bordányiakat.

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat sok szeretettel várja Önt és családját!

Kapcsolódó cikkek, anyagok:

Az ifjúsági önkormányzat sajtóhíre

Tudósítás a “Kistömlöc” budapesti sikeréről

A tavalyi rendezvényről készült videó

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support