Június 17-én a 8.a és 8.b osztály 26 tanulója búcsút vett az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolától. A rendezvény díszvendégei voltak: Simon Zoltánné címzetes igazgató,  Tanács Gábor polgármester, Ádám Jenőné Marika néni, Dr. Janes Zoltán plébános úr, Kiss-Patik Péter alpolgármester, Lajkó Bálint ifjúsági polgármester és Frankné Varga Katalin SZMK-s vezető. Az ünnepélyes tarisznyaátadás után a 7. osztályosok műsorát hallgathatták meg a vendégek. Ezt követően a Bordány Ifjúságáért alapítvány jóvoltából vehette át a nyolc éven át kitűnő tanulmányi eredményéért, Szilágyi Réka 8.b osztályos tanuló az Ádám Jenő Emlékérmet. Azokat a végzős tanulókat, akik tanulmányaikban és a sport területén is jól teljesítettek, a Bordány Sportjáért alapítvány emlékéremben részesíti. Gáspár Zsófia Luca 8.a és Rabi Máté 8.a osztályos tanulók érdemelték ki ezt az elismerést. Majd a nyolcadik osztályosok búcsúztak az iskolától, tanáraiktól, diáktársaiktól. A vendégek a gyerekek képösszeállításai segítségével a nyolc év legfontosabb pillanatait láthatták. Hagyományaink szerint a 8. osztályosok átadták iskolánk zászlóját a 7. osztályosoknak, akik ígéretet tettek, hogy méltó hordozói lesznek. Majd Dr. Kádár Péter igazgató úr ünnepi beszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy szerető, érző, a világ jó dolgaira fogékony  gyerekek hagyják el az iskola kapuit. A szózat elhangzása és a ballagó diákok ünnepélyes kivonulása után, ünnepségünk zárásaként a búcsúzó diákok iskolánk udvarán a magasba röpítették kívánság lufijaikat.

Hődör Zoltánné 8.a-s osztályfőnök, Kissné Tóth Andrea 8.b-s osztályfőnök, Fodorné Kálmán Szilvia 7. osztályos osztályfőnök

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support