Bordány Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete december 20-án tartotta soros ülését, ahol a helyi takarékszövetkezet bezárásának ügye is napirendre került, mert a takarék arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a bordányi fiókot a zákányszékivel vonta össze január elsejétől. (A testületi ülésről szóló részletes beszámolónkat majd a Bordányi Napló következő számában olvashatják el). A Képviselő-testület javasolja, hogy a 3A Takarékszövetkezet vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy bankfiókjait a korábbi Bordány-Forráskút mintájára osztott nyitva tartással működteti Üllés-Bordány, Zsombó-Bordány, Zákányszék-Bordány vagy Kiskundorozsma-Bordány viszonylataiban. A nyitva tartás elosztásával (3+2 nap), a jelenlegi humán erőforrás megtartásával költségemelkedés nélkül lehetővé válna az itt élők helyben történő kiszolgálása. Javaslatunk alapján a takarékszövetkezet dolgozóinak kellene csak utazniuk, és minden polgár a saját lakóhelyén a megszokott környezetben tudná intézni bankügyeit. A képviselők az országgyűlési képviselő segítségét is kérik az ügyben.
Jelenleg a takarékbusz érkezik a településre. Minden kedden 8-11.30 és csütörtökön 12 és 15.30 óra között intézhetik bank ügyeiket a Faluház előtt.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support