Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő- testülete június 27-én, csütörtökön tartotta soron következő testületi ülését. A délután öt órakor kezdődő tanácskozásra az Apraja falva Óvoda és Bölcsődében került sor.

A képviselők a meghívó szerint nyolc napirendet tárgyaltak. Elsőként a két képviselő testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről hallgatták meg a polgármester beszámolóját. Tanács Gábor szóbeli kiegészítőjében tájékoztatja a testület tagjait arról, hogy vételi ajánlatot küldött a 3A Takarékszövetkezetnek a szövetkezet bordányi fiók épületének megvásárlására. Tájékoztatójában elmondta, hogy a Szegedi Kistérség orvosi ügyelettel kapcsolatosan kereste meg az önkormányzatot, amelynek lényege, hogy az ügyeleti rendszer működéséhez a továbbiakban hozzájárulást kérnek. Ez éves szinten körülbelül egy millió forint költséget jelent majd a településnek, szükséges a korábbi együttműködési megállapodás módosítása. 

A következő napirendben az új Településfejlesztési Koncepció és Településrendezési eszközök elfogadására került sor, amely az összes véleményezést követően szavazott meg a testület, és a kihirdetést követő harmincadik naptól válik majd hatályossá. Várkonyi Gábor településmérnök a szavazás előtt elmondta, hogy az új Településfejlesztési Koncepció és Településrendezési Eszközök, azaz a Településszerkezeti terv valamint a Helyi Építési Szabályzat tervezési és véleményezési eljárása lezárult. Az állami főépítész végső véleménye alapján, az abban foglalt korrekciók megtörténtek, amelyet részletesen ismertet is.. 

A képviselők a következő napirendben módosították az idei önkormányzati költségvetési rendeletet, amelyre a különböző ágazati pótlék változások, támogatások változásai miatt volt szükség. A módosítás miatt közel tizenhárom millió forinttal emelkedett a település éves költségvetésének bevételi és kiadási oldala is. 

A következő két napirend az Apraja falva Óvodáról és Bölcsődéről szólt. A negyedik napirendi pontban az intézmény vezetője számolt be a 2018/2019 évi nevelési évről, az ötödik napirendi pontban pedig a következő nevelési év munkatervének jóváhagyásáról döntött a testület. A gyermeklétszám csökkenése miatt a fegyelmezett költségvetés miatt csak öt csoport indításához járult hozzá a képviselő-testület, de amennyiben növekszik az óvodai beiratkozók száma, lehetőség nyílik majd a hatodik csoport beindítására is. A mini csoportban 25 fős, a kiscsoportban 26 fős csoportlétszámmal, a középső csoportban 25 fős csoportlétszámmal, a két nagycsoportban 25-25 fős csoportlétszámmal történő működtetést engedélyezték, valamint hozzájárultak az év közbeni további felvételhez a törvényi maximum eléréséig.

A hatodik napirendi pontban a faluházvezető számolt be az idei Bordányi Falunapok rendezvényéről, míg a hetedik napirendi pontban Bordány Nagyközség Települési Értéktár Bizottságának tevékenységéről szóló összefoglalót tárgyalhatták. A bizottság legutóbbi ülésén a Bordányi Falunapokat, mint helyi értéket vette nyilvántartásba.

Az egyebek napirendi pontban döntés született a Bordány Sportkör sportfejlesztési program megvalósításához, eszközbeszerzéshez szükséges önrész biztosításáról.

A képviselők ugyancsak döntöttek egy felterjesztés benyújtásáról. A testülete kezdeményezte, hogy Bordány nagyközség kerüljön felvételre az un. Falusi CSOK programba. A döntés előzménye, hogy mint arról korábban is beszámoltunk, a település kimaradt a Falusi CSOK program támogatott települései közül annak ellenére, hogy Bordány jelentős külterülettel rendelkezik, közel négyszáz tanya található a falu négy dűlőjében. Sajnos a tanyák állapota több esetben nem felel meg az alapvető lakhatási feltételeknek, mindenképpen támogatni kellene ezen tanyák megvásárlásának, és felújításának lehetőségét. A képviselők úgy gondolják, hogy a Kormány elképzelése jó, azonban a Falusi CSOK programot függetlenül a statisztikai adatoktól ki kellene terjeszteni a magyar vidék legmeghatározóbb területére a tanyavilágra, segítve a tanyasi életforma megmaradását, megújulását.  A felterjesztést Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, és Gyopáros Alpárnak, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosának is megküldi majd településünk polgármestere.

(Fotó: vasarhely24.com)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support