Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 15-én, csütörtökön tartotta soron következő ülését a Faluházban. A képviselők összesen hat napirendi pontot tárgyaltak. Az első napirendi pontban döntés született pályázatok benyújtásáról. Képviselőink a Magyar Falu Program keretében összesen hét támogatási igény benyújtásáról határoztak. A legfontosabb fejlesztési cél a jelenleg útalappal rendelkező belterületi utak aszfaltozása, itt harminc millió forintos támogatás megítélésében bízik a testület. Bekerült a pályázatok közé a polgármesteri hivatal bővítése is. Mint ismeretes a felújítást követően kialakított akadálymentesített szociális blokk miatt nincs az épületnek tárgyalója, illetve a munkaszobák száma is kevesebb lett. Sikeres pályázat esetén az eredeti tervek szerint bővülhet az épület a Petőfi utca irányába.
Tervben van egy a közterület karbantartást segítő jármű beszerzése, erre maximum tizenötmillió forintot lehetne költeni amennyiben támogatást nyer az elképzelés. A tanyagondnoki szolgálat munkáját segítheti egy kilenc személyes kisbusz beszerzése. A képviselő-testület úgy döntött, hogy kihasználva a maximális támogatási összeget ugyancsak közel tizenötmillió forintért vásárolna járművet.
Kisebb összegű, általában öt millió forintos pályázati forrás érhető el többek között a temető karbantartására. Itt a cél például új urnafal építése, illetve a vizesblokk nyílászáróinak és szerelvényeinek cseréje. Ugyancsak pályázati forrásból szeretné megvalósítani az önkormányzat az óvoda udvar locsolórendszerének kialakítását, udvari játékok beszerzését illetve növénytelepítéseket is. Ötmillió forintos támogatással segíti a Magyar Falu program a járdaépítéseket is. Hasonlóan a Bordányban már bevett gyakorlatnak, ebből a pénzből sódert, cementet vásárolhatnak a nyertes települések.
A második napirendi pontban a Bordány, Benke Gedeon u. 27. sz. alatti ingatlan megvásárlására irányuló adásvételi szerződés jóváhagyásáról döntöttek. A képviselő-testület kicsivel több, mint nyolcmillió forintért vásárolja meg a takarékszövetkezet épületét.
A harmadik napirendben képviselőink az orvosi ügyeleti feladatok ellátásának finanszírozására kötendő megállapodás jóváhagyásáról tárgyaltak, majd elfogadták a Szegedi Kistérség Társulási Tanács által már jóváhagyott anyagot.
A negyedik napirendi pontban az önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan döntöttek a Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról. A jogszabályok szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a szavazás napja előtti negyvenkettedik napon kell megválasztani a bizottság tagjait, személyükre a helyi választási iroda vezetője tesz indítványt. dr. Fodor Ákos jegyző Botka Istvánt, Kovács Józsefnét, Sólyáné Sárközi Ágnest, míg póttagjainak Bálint Lászlónét és Szalai Antalt javasolta, a testület egyhangúlag őket választotta meg.
Az ötödik napirendi pontban a Bordányi Lóbarátok Köre kérelmét tárgyalták. A kérelemnek helyt adva az önkormányzat 75 ezer forinttal támogatja az idei lovasnapot.
A képviselők az egyebek napirendi pontban döntöttek a járdaépítési pályázat beadási határidejének meghosszabbításáról. A pályázatokat szeptember 20-ig még be lehet adni.
A képviselő-testület a tervek szerint legközelebb szeptember 26-án ülésezik majd, ahol többek között a ciklusértékelésről is döntenek majd, hiszen az október 13-ra kitűzött önkormányzati választások előtt várhatóan ez lesz az utolsó ülésük.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support