Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ munkatársai szeretettel várják az érdeklődőket 2019. november 20-21. között megrendezésre kerülő „ISZEK nyílt napok” rendezvényre. A kétnapos program szeretné felhívni a figyelmet a mentális egészségmegőrzés fontosságára. Előadások, tréningek, csoportos foglalkozások segítenek megismerni a demencia és mentális zavarok kialakulásának okait, az állapotváltozás kezdeti tüneteit, a megelőzés, illetve kezelés lehetőségeit.
A program november 20-án (szerdán) 9 órakor a Szent István téri ÖNO épületében veszi kezdetét. A megnyitó részeként bemutatásra kerül a pszichiátriai betegek nap-pali ellátásának tevékenysége. Ezt követően 9:30 és 11:30 között „Lépésről lépésre a testi-lelki egészség megőrzéséért” címmel a gyaloglás/nordic walking mozgásformával élményalapú tréningen ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A program délután 13:30-tól folytatódik „Nem a kor számít! – Kötődés és a társas kapcsolatok jelentősége” Hent Cecília – Család és KarrierPont pszichológusának előadásával. A szakmai napot 15:30 és 16:30 között terápiás kézműves foglalkozás zárja.
A rendezvény november 21-én (csütörtökön) folytatódik az ISZEK-ben (Bordány, Kossuth utca 53/2.). 9:30-kor a megnyitót követően „Idős tornája” címmel otthon is végezhető ülő tornagyakorlatok bemutatására kerül sor. 10:00 és 11:30 között „Filmkockák a demenciáról” címmel kisfilmek vetítésére és azok témafeldolgozására lesz lehetőség. Délután folyamán 13:30 és 15:00 között „Demenciáról általában” címmel Burka Ildikó fő-nővér, Alzheimer Cafe vezetője előadást tart a demenciáról, valamint bemutatja a Szegedi Alzheimer Cafe segítő közösség működését. 15 órától a demens személyek nappali ellátásának bemutatása részeként specifikus készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. Szél Anikó szenior örömtánc-oktató vezetésével közös örömtánc zárja a kétnapos programsorozatot. A rendezvénysorozat minden programja teljesen ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support