Készpénzre, bankkártyára utazó, trükkös csalók, alkalmi tolvajok, árubemutatók rafinált manipulátorai leselkednek leginkább az idősekre, akik a rengeteg figyelmeztetés ellenére még mindig gyakran esnek áldozatául a tisztességtelen embereknek. A rendőrség szakemberei összefoglalták tanácsaikat a lépten-nyomon előforduló kétséges helyzetekre, amikor a szépkorúaknak tanácsos odafigyelni minden gyanús körülményre.

Így például a fűtési szezonban is tartsák szem előtt, hogy alkalmi munkát (favágás, hóseprés, kerti feladatok) ne adjanak idegeneknek. Fontos, hogy soha ne hagyják nyitva a házuk kapuját, bejárati ajtaját, még akkor sem, ha az udvarban vagy a kertben tartózkodnak, és ne engedjenek be házaló árusokat, gáz- vagy áramszolgáltató, segélyszervezet munkatársának és más, magukat hivatalos személynek kiadó embereket sem – bármennyire erőszakosan vagy megnyerően próbálnak bekerülni az ingatlanba, maradjanak kívül. A figyelmeztetés szerint mindig el kell kérni a hivatalosnak bemutatkozó személy igazolványát, és egyetlen esetben sem szabad bedőlni első alkalommal a csábító ajánlatoknak.

A felkeresett személy kérjen inkább másik időpontot a házaló kereskedőtől vagy szolgáltatótól. Egyedül ne tárgyaljon pénzügyekről és ne vegye elő megtakarított pénzét idegenek jelenlétében, mert kifigyelhetik, hogy hol tartja, és valamilyen trükkel eltulajdoníthatják – tanácsolják a rend őrei. Veszélyhelyzet esetén jól jöhet az éjszakára az alvóhely mellé készített mobil- vagy vezetékes telefon, amellyel a családtagoktól vagy a rendőrségtől a kiszolgáltatott személy segítséget tud kérni.

Ne engedjenek be házaló árusokat és ne hívjanak vissza külföldi telefonszámokat!

Az elmúlt időszakban több bordányit kerestek fel házaló árusok az otthonában. A téli időszakban nem ritka, hogy tüzelőanyaggal házaló árusok csengetnek be a családi házakba, és gyanúsan olcsón kínálják a portékájukat. Sok esetben csalókkal van dolguk a gyanútlan házigazdáknak, akik többnyire csak azután ébrednek rá, hogy alaposan átverték, meglopták őket, amikor már késő. A polgárőrség és a rendőrség mégis azt tanácsolja, hogy tűzifát lehetőleg csak tüzépről, erdőgazdaságtól, vagy olyan helyről vásároljunk, amelyek korrektségéről előzetesen meggyőződtünk.

Gyakran előfordul, hogy idős embereket azzal hívnak fel telefonon, hogy hozzátartozójuk – gyermekük, unokájuk – bajba került. Az idegen általában egy ismerősnek, közeli barátnak adja ki magát, aki segíteni szeretne a bajba jutotton. A telefonáló ezután arra kéri a leendő áldozatát, hogy pénzt utaljon, adjon át számára, hogy ő majd azt továbbítja a nehéz helyzetbe került rokonhoz. Az is előfordul, hogy a mobiltelefon egyenlegfeltöltést kérik a sértettől. Szintén jellemző, hogy pénzváltás útján próbálják meg kicsalni leendő áldozatuk pénzét a csalók. Legtöbb esetben nagy címletű bankjegy felváltásánál kérnek segítséget, majd elterelve a figyelmet – megfigyelve honnan is vette elő a pénzét a sértett – az otthon tartott készpénzt ellopják.

Szintén megszaporodtak a mobiltelefonon keresztüli csalások. A mobiltelefon kijelzőjén megjelenik egy nem fogadott hívás. Erre az értesítésre sor kerülhet anélkül is, hogy a telefon megcsörrenjen. Ha a nem fogadott hívások listájában ismeretlen, külföldi telefonszám van semmiképp se hívjuk vissza. Lehetőleg mindjárt töröljük is ki ezeket az értesítéseket, hogy később véletlenül se hívhassuk fel őket.Ugyanis ha felhívják ezeket a számokat, akkor óriási költségek keletkezhetnek.

Előzzük meg az áldozattá válást!

  • Kérjen telefonos elérhetőséget, nevet, munkahelyet és ott kísérelje meg visszaellenőrizni a hívás, a hívó fél adatainak valódiságát!
  • Ne utaljon pénzt ismeretlen bankszámlákra, ne töltse fel ismeretlen emberek mobiltelefon egyenlegét!
  • Ha személyesen jelennek meg ismeretlenek a lakásánál, házánál, figyelje meg alaposan őket, ha lehetősége van rá, írja fel a nevüket, gépkocsijuk rendszámát!
  • Ne nyisson azonnal ajtót az ismeretleneknek, ne engedje be őket otthonába!
  • Legyen óvatos! Ha nem jelentkezett nyereményjátékra, akkor hogyan is nyerhetne? A nyereményjátékok nem úgy működnek, hogy előzetesen mobiltelefon-egyenlegeket kell feltölteni, vagy egyéb jogcímen nagyobb összeget kell átutalni. Magyarországon minden hivatalos játékot a szerencsejáték felügyelet ellenőrzi. Érdeklődjön náluk is!
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek (főként ne telefonon, vagy interneten) a bankkártyája számát, PIN-kódját, személyes adatait!

Amennyiben trükkös csalók próbálkoznak az Ön megtévesztésével, vagy a csalók áldozatául esik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es ingyenesen hívható segélyhívó számon, illetve tegyen bejelentést bármely rendőrségnél!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support