Miközben az óvoda és bölcsőde hétfőtől előreláthatólag teljesen bezárja kapuit, mivel a gyerekek távol maradnak a SARS-CoV-2 vírus miatti elővigyázatosságból, az intézmény életében egy fontos esemény valósulhatott meg a hét folyamán. Bordány Nagyközség Önkormányzata saját forrásból épített járdát az épület Benke utcai oldalánál, azt összekötve a Rákóczi utcai főbejárattal, így az új épületszárny most már nemcsak gyalogosan, de akár babakocsival is könnyedén megközelíthető lesz.  A tavaly átadott két új csoportszoba akkor csak az udvaron belül kapott járdát, az utcafronton akkor nem volt lehetőség megépíteni a gyalogutat. 

A kivitelezést a településüzemeltetésben dolgozók és a közmunkaprogramban résztvevők közösen valósították meg. A közel százötven méter hosszú járdaszakasz így szinte csak az anyagköltségből valósulhatott meg.

A fejlesztési munkálatok tovább folytatódtak az intézményben, ugyanis pályázati forrásból kerülhet sor a régi öltözők és mosdók felújítására. A fejlesztést eredetileg a nyári szünetre tervezték, a jelenlegi helyzet azonban felülírhatja a tavaly elkészített ütemtervet.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support