A napokban két beruházásra is ajánlatokat kért több vállalkozótól Bordány Nagyközség Önkormányzata. A Magyar Falu program keretében nyert a település forrást belterületi utak aszfaltozására. Az elkövetkező hónapokban a legkedvezőbb ajánlatot tevő cég készítheti el az útburkolatot a Hunyadi János téren, a Beke Gedeon utca és a Móra Ferenc utca még burkolatlan szakaszán, a Bartók Béla utcában, valamint a Liszt Ferenc utcában.

A meglévő útalapra összesen közel kétszáz köbméternyi aszfalt kerül leterítésre 5 cm-es vastagságban, és az utak mentén több, mint ezer négyzetméter útpadka kialakítása valósul meg. A kivitelezési munkák befejezésének határideje 2020. október 15. lesz.

A másik fejlesztésére a Belügyminisztériumtól elnyert pályázati forrás ad lehetőséget. Ennek keretében az Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde négy csoportszobájához tartozó régi vizesblokkok felújítására, valamint gázkazán cserére kerülne sor. Ebben az esetben is a legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozóval köt szerződést az önkormányzat, a munkákat pedig május 31-ig kell majd befejezni.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support