Színházba invitálják a bordányi nagyérdeműt a Bordányi Amatőr Színjátszó Kör (BASZK) jelenlegi és régi tagjai. Sajnos nem lehet beülni a nézőtérre, viszont mindenki a legkényelmesebb székét, foteljét viheti a számítógépe elé, vagy ‘urambocsá a laptopját, tabletjét ragadhatja magához és viheti magával akár az ágyba. 

A szerdánként este 7 órakor a Bordány – a Homokhátság Szíve közösségi oldalon megtekinthető darabokat egytől-egyig a BASZK társulat vitte színre az elmúlt évek során, és most, amennyiben annak idején készült róla felvétel ismét a nagyközönség elé tárják.

Olyan darabokat nézhetnek meg, mint Nóti Károly – A csillár című bohózata, amelyet a Bordányi Amatőr Színjátszó Kör 2013. március 23-án vitt színre, vagy a Kukás Guru, amit 2006-ban láthatott először a bordányi közönség.

Elsőként viszont egy különlegességet, Baranyi Ferenc: A Lónak vélt menyasszony című vásári komédiáját nézhetjük meg közösen, amelynek az az érdekessége, hogy mivel a színpadi előadás felvétele nem sikerült, a színdarabot 2004-ben egy tanyán adták elő újra színjátszóink, ahol szinte filmszerűen rögzítették azt. A korhű helyszín (a fényt az öreg kisablakos, áram nélküli tanyában petróleumlámpákkal próbálták biztosítani a felvételhez), a folyamatosan változó időjárás, és mindezek ellenére a vidám hangulat minden bizonnyal még élvezetesebbé teszi a darabot. 

Tehát a Virtuális Színházi Esték sorozat keretében az első darab április 22-én, szerdán, 19 órakor élőben! A cél, hogy minél több bordányi és Bordányt szerető ember nézze a produkciót egyszerre!

Jó szórakozást mindenkinek!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support