A napokban örömmel számoltunk be róla, hogy szociális szövetkezetünk három terméke az INTERSPAR polcaira került. Az áruházlánc egy hazai versenyt hirdetett Hungaricool néven, amelyen a Legjava finomságok a legjobb tíz közé kerültek. A jutalom többek között a termékek forgalmazásának lehetősége volt, azaz összesen közel negyven áruház polcaira kerülhettek fel a legjobbak országszerte.

Most kezdődött egy országos kampány, a reklám újságokban már benne vannak a bordányi termékek is. Hamarosan pedig óriásplakátokon láthatjuk majd a pezsgős őszibarack lekvárt vagy éppen a csípős paprikakrémet. Ha jól fogyna a borsos mentás eperszósz, az eperszezon végén több üsttel főhet majd az utánpótlás a bordányi kisüzemben.

A SPAR-kampányához kapcsolódik a szociális szövetkezet internetes kampánya, amellyel azokat a nagyvárosokat célozzák, ahol INTERSPAR áruházak vannak. A hirdetés hatékonyságát nagymértékben segíti, hogy egyre több bordányi kedveli a legjava közösségi oldalát, valamint ugyancsak kedvelik azt az oldalukra legutóbb felkerült fotós hírt, amely örömmel számol be róla, hogy a termékek már az üzetlánc polcain vannak. Nagyon nagy segítség, hogy az eredeti legjava hírt egyre többen meg is osztják saját idővonalukon, hiszen ezzel erősítik a közösségi oldalon futó kampányt.

“Bízunk benne, hogy az összefogásnak köszönhető közösségi reklám hatására gyorsan lefogy a polcokról az első szállítás, és hamarosan pótolni kell majd a termékeket”

mondta Frankné Varga Katalin, a szövetkezet elnöke. A bordányi üzemet működtető cég vezetője fontosnak tartja, hogy egy áruházlánc segíti a magyar alapanyagokból magyar terméket gyártókat, és egy olyan pici üzem termékei – mint amilyen a bordányi is – elérhetővé válnak Budapesten, Győrben vagy akár Pécsen és Hódmezővásárhelyen. A jelenleg nyolc főt foglalkoztató cég vezetője szerint a legnagyobb segítség az, ha mindenki rendszeresen vesz termékeikből egy-egy üveggel, de sokszor az is nagy segítség, ha minden ismerősüknek elmondják, hogy mennyire finomak is a bordányi lekvárok, szószok vagy csatnik!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support