Az országot és a régiókat behálózó járványhelyzet a civil szervezetek számára is nagyon komoly problémákat okozott. A Nefelejcs Nyugdíjas Klub tagjai egészségének védelmében a tervezett programokból azokat választottuk, amelyek biztonsággal megszervezhetők.
Tavasz óta készültünk, hogy a Balatonfüredi Annabella szállóban tartandó négynapos fesztiválon részt vehessünk, melyet a járvány „miatt” áthelyeztek októberre. A várakozásunk nem volt hiábavaló, hiszen térségünkből huszonöten sikeresen vettünk részt az eseményen, amely nagyon kellemesnek bizonyult. Az időjárás az ott tartózkodás során „kegyes” volt velünk, mivel a kisvonatozáson nem fagytunk meg, a hajókiránduláson a széllel is dacoltunk, de utána sikerült “felmelegednünk”. A Tihanyba történt kiránduláson a napsütés segített a jó hangulatunkon. A sok séta a Tagora sétányon mindenki számára felüdülést és feltöltődést jelentett. Napközben a Richter programmal ismerkedtünk, valamint lehetőségünk volt ingyenes hallásvizsgálatra, illetve Rummikub játékban is részt vettünk. A teljes utazásunk zavartalanul telt. Betartottuk az előírt utasításokat és maszkot viseltünk. Reméljük, hogy minden megelőzésünk sikeresnek bizonyul.
Egy másik igen fontos és sok előkészületet igénylő eseményen is túl vagyunk. Október 23-án megtartottuk a majd két évtizede tartó Barátság napi rendezvényünket. Tudjuk, hogy a komoly járvány aggodalomra adott okot, de figyelmeztettük társainkat, hogy tartsák be az általános járványügyi megelőző szabályokat, mert ezekkel az intézkedésekkel a többi társunkat is védjük!

Szalai Antal, a Nyugdíjas klub vezetője

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support