Bordány Nagyközség Önkormányzata ahogy azt már korábban jeleztük 2021-től elindítja közösségi finanszírozási programját, melynek keretében a településen élő családok, cégek, vállalkozások közvetlenül támogathatnak a nagyközség életében fontos fejlesztéseket. A rendszer lényege, hogy segít összekapcsolni és tovább erősíteni a Bordány település fejlesztésért elkötelezett embereket. Nagyon sok vélemény, javaslat érkezett az elmúlt időszakban a megnövekedett Kossuth utcai forgalom kapcsán, ezen belül is a biztonságosabb gyalogátkelőhely kialakításával kapcsolatosan. Az önkormányzat már régóta vizsgálja a különféle megoldási javaslatokat – körforgalom, közlekedési lámpák elhelyezése, azonban mindezek megvalósítása tíz millió forintnál is több költséget jelentene.

Egy magyar cég a gyalogosok védelme érdekében kidolgozott egy olyan megoldást, amely mind nappal, mind pedig éjszaka az átkelés megkezdése előtt érzékeli és láthatóvá teszi a gyalogost a járművel közlekedők számára. A gyalogátkelőhely négy sarkában telepített oszlopokon lévő, sárga villogó fény felhívja a figyelmét a veszélyre, míg az úttesten áthaladó gyalogost, az úttest felett kivetített fénysík teszi jól észrevehetővé. Ezt a dinamikus fényhatást esős, ködös időjáráskor fellépő fényszóródás még tovább erősíti, fokozott biztonságot nyújtva ezzel az áthaladáshoz. Nagyon fontos, hogy a rendszer telepítés után fenntartási költséggel nem rendelkezik, hiszen napelemes rendszer működteti, környezetbarát technológia is egyben.

Közös biztonságunk érdekében a település képviselő-testülete tehát közösségi finanszírozási program keretében tehát ezt, a lakosok által is jelzett fejlesztést kívánja elsőként megvalósítani. Amennyiben fontosnak tartja, hogy ez a fejlesztés létrejöjjön és ezt szívesen támogatná anyagilag is, akkor kérjük, hogy a Bordány Község Fejlődéséért Közalapítvány 10402805-50526849-86491003 számú bankszámlájára történő utalással ez megteheti, kérjük, hogy a megbízás közlemény rovatába a “ZEBRA” szót tüntessék fel. A programra összegyűjtött pénzről folyamatosan beszámolunk majd információs csatornáinkon, minden beérkező forinthoz az önkormányzat további egy forint támogatást fog nyújtani, hogy a fejlesztés közös szándékból, mielőbb megvalósulhasson nagyközségünkben.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support