Felújítják az M5 autópálya felé vezető utat, ezzel a térség lakóinak egyik álma válhat valóra. Első ütemben Forráskútig, majd ezt követően az autópálya felhajtóig is megújulhat az útburkolat.
A térség polgármesterei többször jelezték az útproblémát, hiszen a teljes szakasz állapota mind a térség turizmusára, mind a mezőgazdaságban dolgozók – többek között a budapesti nagybani piacra járókra is – negatív hatással van. A felújítás a Magyar Falu Program keretében valósulhat meg. Jó hír, hogy a négy kilométeres szakasz munkálatai már a tavasz folyamán megkezdődnek.
Korábban mi is beszámoltunk a polgármesterek kezdeményezéséről. Közel nyolc éve Bordány, Forráskút, Üllés, Zákányszék és Zsombó polgármesterei közösen keresték meg levélben Bohács Zsolt akkori útügyi biztost kérve a közbenjárását, a fejlesztés azonban csak most valósulhat meg. Bízunk benne, hogy a Forráskutat az M5 felhajtóval összekötő hat kilométer hosszú út is hamarosan megújulhat.

Fotó: Kuklis István

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support