A falu határában megkezdődött az ősfalu megépítése. Elsőként a főépületet és a hozzá szorosan kapcsolódó kilátótornyot készíti el a fővállalkozó, majd ezt követően a mederárok és a sánc kialakításával folytatódik a munka. Ezután, a falak kialakításával egyidőben kezdődhet meg az ősfalu kialakítása.
Jelenleg az alapozás zajlik. A fő tartóoszlopok helyét már hatalmas betontestek, úgynevezett pontalapok jelzik. A régészeti parkként is üzemelő komplexum kialakítása nem lesz egyszerű feladat. Míg a főépület mind kialakításában, mind a későbbi működése során egy modern épület lesz, amelyet a külső borítása rejt majd el, és teszi amennyire csak lehet korhűvé, addig a belső udvarrészben az ős-falu kialakításához az alapanyagok tekintetében a teljesen természetközeli, hagyományos anyagokat, a kialakítás során pedig a kornak megfelelő ősi technikákat alkalmazzák majd.
Egy szarmata kori faluban az ásatási leletek szerint a lakóházakon kívül zömében a mezőgazdasággal foglalkozó nép életét megkönnyítő gazdasági épületek találhatók. Az Alföldön letelepedett szarmaták állattartással is foglalkoztak, így juhot, marhát és kecskét tartottak. Elsősorban gabonát termeltek, éppen ezért az ősfaluban is minden bizonnyal láthatunk majd terménytárolónak használt vermeket, az őrléséhez használt kézimalmot. A tervrajzon szerepelnek még kopolya kutak, kemencék, aszalók és füstölők, és például egy fazekasműhely is.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support