A csütörtöki vidám reggelen településünk kedvenc suzukijai mellett egy újabb, modernebb és szebb érkezett a faluközpontba. Egyelőre még nem a tanyagondnoki szolgálat flottája bővült, ebben a Vitarában a Nosalty receptoldal stábjának tagjai utaztak. A Nosalty Magyarország legnépszerűbb online recept- és gasztromagazinja. A környezettudatos hibrid meghajtású autóból hárman szálltak ki, és a falu különböző helyszínein az epreseket csodálták meg. (Vigyázat, spoilerezünk is: egyikük beleszeretett Eperkébe, többen látták, hogy nagy öleléssel köszöntötték egymást.) Mint megtudtuk, az úticél a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet volt, ugyanis a Nosaltynál elkötelezetten támogatják a hazai termelőket, ételmanufaktúrákat, tervezőket és alkotókat. A Suzuki és a Nosalty #HÁZICSEMEGE című kampányának célja pedig, hogy minél több emberhez eljuttassák azoknak a hazai kisvállalkozásoknak és őstermelőknek a hírét, akik szívvel-lélekkel készítik a legmagasabb színvonalon termékeiket. Büszkék vagyunk arra, hogy Bordány is a #HÁZICSEMEGE sorozat keretében mutatkozhat majd be a népszerű oldal olvasóinak.

A bordányi Legjava termékcsaládot előállító üzem látogatása után a Hermina tanya udvarára gurult be a suzuki, itt az eperfák alatt vagy éppen a tanya hűvös falai között folytatódott a beszélgetés, bemutatva a szövetkezet munkáját és persze a Legjava remekeit is.

Kóstolásra is sor került, és noha a földieper volt a célkeresztben, más gyümölcsökből készült különlegességek is asztalra kerültek vendégváró falatka feltétként, vagy a sültek mellé felhasználva.

A nap csúcspontja mindenképpen a grillezés volt. A sült kolbászok és sajtok íze és illata mindenkit maradásra csábított, a grillezéshez használt szószok, különösen a Legjava Rozé Eper Grill Szósz pedig marasztalóként, ízével varázsolta el az asztal körül ülőket.

A műsor hamarosan a Nosalty oldalán lesz látható. Addig nézzék végig a korábbi, az oldalon megtalálható “Négykeréken” részeket, és persze ne felejtsék el bekövetni közösségi oldalunkat, ahol ugyancsak tudósítunk majd a továbbiakról. Ráadásul ugyanitt a Bordányi Napló munkatársa által a forgatáson készült fotókat már most végigböngészhetik.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support