Június 12-én a 8.a és 8.b osztály 29 tanulója búcsút vett az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolától. Az ünnepélyes tarisznyaátadás után a 7. osztályosok műsorát hallgathattuk meg, majd a végzős diákok búcsúztak az iskolától, tanáraiktól, diáktársaiktól. A vendégek a gyerekek képösszeállításainak segítségével láthatták a nyolc év legfontosabb pillanatait. Hagyományaink szerint a végzős diákok átadták iskolánk zászlóját a 7. évfolyamosoknak, akik ígéretet tettek, hogy méltó hordozói lesznek. Ocskó Zoltán igazgató úr ünnepi beszédében elmondta, hogy minden gyermek ugyanolyan értékes, csak kellő szeretettel, türelemmel kell fordulni feléjük és így mindannyian el tudják érni a kitűzött céljaikat. Az intézményvezető úr kiemelte azokat a végzős tanulókat, akik tanulmányaikban és a sport területén is jól teljesítettek, amiért a tanévzárón a Bordány Sportjáért Alapítvány emlékéremben részesülhetnek: Béres Dorina, Sándor Márton 8.a és Nógrádi Gergő 8.b osztályos tanulók érdemelték ki ezt az elismerést. A Szózat elhangzása és a ballagó diákok ünnepélyes kivonulása után, ünnepségünk zárásaként a búcsúzó diákok iskolánk udvarán a magasba röpítették kívánság lufijaikat.

Hamvas Béla szavaival kívánunk elballagott diákjainknak sok sikert, kitartást az elkövetkezendő évekhez: „Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!

Hődör Zoltánné

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support