Tanévzáró beszédében Ocskó Zoltán Intézményvezető elmondta, hogy visszatekintve a 180 tanítási nap sok új feladatot és szép eredményeket hozott gyerekeknek, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt. Talán a siker nem úgy érkezett, ahogy várták, de sikeresnek élték meg a digitális munkarendet. Voltak feldobódottak, elkeseredettek és ültek a különböző érzések hullámvasútján együtt: gyerekek, pedagógusok és szülők.

A kis elsős diákoknak és az elballagott “nagyoknak” jutott a legtöbb feladat. Az elsősök mindannyian megtanultak írni, olvasni, számolni. 21-en közülük kitűnő eredménnyel végeztek.

A nyolcadikosok is sikeresen elköszöntek, egy olyan ballagáson, ami meghitt volt, de rendkívüli, hisz a vírus korlátozta a lehetőségeiket, de hála és köszönet a szülőknek, hogy ilyen rövid idő alatt feltudtak készülni erre a nagy eseményre. Az iskola dolgozói büszkék mind a 28 ballagó diákra, hiszen mindannyiukat felvették az általuk választott középiskolába. Bíznak benne, hogy sikeresen megállják majd helyüket az új helyen és szép emlékeket visznek magukkal innen!

Továbbá büszkék a kitűnő tanulóikra, akik az idén 71-en voltak, és minden diákra, aki megtartotta korábbi eredményét, illetve javítani tudott a félévi bizonyítványán.

A nevelőtestület és tanulók nevében az intézményvezető megköszönte a szülőknek, hogy ebben a gondokkal, váratlan helyzetekben bővelkedő évben partnereik voltak, segítették munkájukat. Megköszönte a Szülői Munkaközösségnek, hogy sokszor meghallgatták gondjaikat, eredményeiket, együtt gondolkodtak velük, ötleteikkel támogatták munkájukat. Miután lehetőség nyílt visszatérni a régi kerékvágásba, a korlátozások enyhítése után segítettek a tantestületnek az elmaradt programok, kirándulások pótlásában. Köszönetet nyilvánított a támogatóknak is: a szülőknek, az Önkormányzatnak és a Bordányi Baráti Körnek!

Az iskola vezetője a következő gondolatokat intézte kollégáihoz: “Ezúton is szeretném megköszönni minden munkatársamnak a tanév során sok esetben nehezített munkakörülmények közötti munkavégzést, amivel hozzájárultatok a tanév sikeréhez, több iskolán kívüli programmal gazdagítottátok diákjaink életét, amíg lehetett, illetve ott voltatok a digitális oktatás során a tanulók, családok mellett. Köszönöm a titkárságon dolgozóknak, a technikai munkatársaknak a mindennapos fáradozást, erőfeszítést, ami nagymértékben hozzájárul iskolánk pozitív megítéléséhez. Hiszen egész évben azért folyik a küzdelem, hogy a forró nyári napokkal együtt végre ránk köszöntsön a szabadság is. Persze, mint minden nagy eseményt az életben ezt is ki kell érdemelni. A szabadságot is csak azok vívhatják ki maguknak, akik keményen megdolgoztak érte. Az év végi eredményeket figyelembe véve összességében elmondhatjuk, hogy ez hét tanuló kivételével mindenkinek sikerült. A javítóvizsgán augusztus 30-án még lehet korrigálni az eredményeiken.”

A 2020/2021-es tanévben 11 osztályban 231 fő tanuló zárta a tanévet 4,46-os tanulmányi átlaggal. Jeles tanulók száma összesen: 32 fő. Kitűnő tanulók száma összesen: 71 fő. Kitűnő tanulmányi eredményt ért el: 1. osztályban: Bakó Benett, Csuka Dorka, Dobó Lívia, Kádár-Németh Anna, Kálmán Bence, Katona Janka, Kovács Gellért, Lippai Júlia, Oláh Zsombor Imre, Rácz Milana, Rácz Nikolett, Szabó Ákos János, Szabó Csenge, Szabó Huba, Szarvas Lora, Szegvári Balázs, Szilágyi Ákos, Sztankovics Mátka, Vas Magor Benedek, Zádori Bernadett, Zombori Benjamin; 2. osztályban: Avramucz Kincső, Császár Nimród, Csurgó Rebeka, Hajdú Lili Jázmin, Horváth Georgina Anna, Lajkó Zalán, Lippai Zselyke, Mészáros Patrik, Nógrádi Dávid, Sádt Zétény, Schmidt Hanna, Sindel Márk Szebasztián, Szegvári Péter, Tóth Veronika; 3. osztályban: Aknai Anna, Farkas Nikolett, Hegedűs-Bite Noémi, Kiss András, Sziládi Gréti; 4. osztályban: Czombos Anett, Fodor Nóra, Kiss Balázs, Nógrádi Blanka, Tari Sára; 5. a osztályban: Fábián Bence, Fábián Hanna, Fülöp-Tanács Zoé, Gáspár Emma Noémi, Gémes Máté, Gyuris Dorina, Hódi Nóra Ramóna, Hődör Dávid Zalán, Kádár-Németh Kata, Makra Boldizsár, Szabó Édua, Verok Hanga Bernadett; 5.  b osztályban: Dobó Noel; 6. a osztályban: Czékus Zoé, Faragó Mirjam, Farkas Zsóka, Mészáros Vivien, Undi Amira; 6. b osztályban: Béres Regina, Sándor Anna, Sándor Bertalan, Vass Zalán Máté; 7. osztályban: Fülöp-Tanács Fanni; 8. a osztályban: Sándor Márton; 8. b osztályban: Nógrádi Gergő, Szabó Noémi.

“Köszönöm mindenkinek a helytállást, és külön azoknak a szorgalmát és odaadó munkáját, akik az idei tanévben valamilyen tanulmányi versenyen vettek részt, és elismerésre méltó eredményt értek el, öregbítve ezzel iskolánk jó hírét. A kiemelkedő teljesítmények sorából nem maradhatnak ki a sporteredmények sem. Fontosnak tartjuk a sport szeretetére nevelést, hiszen testi és lelki egészségünk megőrzésének leghatékonyabb eszköze. Meggyőződésem, hogy aki sportszerű a pályán, az jó eséllyel az életben is tudja, hogyan kell viselkedni.” – Ezen szavak után az intézményvezető felkérte Tanács Gábor Polgármester urat az Önkormányzat által adományozott Jó tanuló – jó sportoló emlékérmek átadására.

Alsóban Jó tanuló – jó sportoló emlékérmet kapott: Csuka Bertold, Fodor Nóra és Nógrádi Blanka 4. osztályos tanuló. Felsőben Jó tanuló – jó sportoló emlékérmet kapott: Béres Dorina, Sándor Márton és Nógrádi Gergő 8. osztályos tanuló.

“Kedves Gyerekek! A nyár visszavonhatatlanul önti ránk forróságát, csábít pihenésre, játékra, kalandra. Gyűjtsetek, élményeket, emlékeket, tapasztalatokat, varázsoljatok mosolyt egymás és szüleitek arcára! Ne feledjétek, hogy a tapasztalat a legjobb iskola! Szép nyarat, jó pihenést, tartalmas szünidőt kívánok mindenkinek!” – ezekkel a gondolatokkal zárta Ocskó Zoltán Intézményvezető a tanévzáró ünnepséget.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support