A COVID-19 járvány miatt nehezen tudott megkezdődni a vajdasági Hajdújárással közös projektje a Bordány Sportkörnek. A még 2019 őszén benyújtott pályázatott tavalyi év elején pozitív elbírálásban részesítette az irányítóhatóság, így megkezdődhetett az érdemi munka. Az együttműködés nem újkeletű, hiszen 2013-ban már hasonló, a labdarúgás utánpótlás területén elindított közös gondolkodás folytatásáról szól a program. Az első táborra 2021 nyarán került sor a bordányi gyerekek Hajdukovon, míg a hajdújárásiak településünkön edzőtáboroztak. Ezekben a napokban is újabb közös programokra kerül sor. A 16-17 éves gyerekeink egy őszi edzőtáborban, míg a 12-13 évesek egy nemzetközi tornán tudnak részt venni. A program télen is folytatódik majd a tervek szerint teremtornákkal, de egy utánpótlás edzők részére szervezett eseményre is sor kerül még decemberben.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support