A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezésére idén immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg Bordány Nagyközség Önkormányzata a helyi intézmények, civil szervezetek közreműködésével a jótékonysági karácsonyi vásárt Bordányban. A vásár idén is a Faluház parkjában, a szabadtéri színpadnál kerül megrendezésre, de most a Szent István tér is ünnepi díszbe öltözik.
A négy hétvégén át tartó programsorozat egy-egy koncerttel veszi kezdetét, amelyet az előző évekhez hasonlóan idén is az óvoda, az iskola, a schola és a dalkör fellépései követnek.
Az első adventi vasárnap műsorait, november 28-án 16 órától a Kalungu Ütőegyüttes produkciója nyit meg, melyet tűzzsonglőrök látványos bemutatója színesít majd. Őket a Borostyán Dalkör karácsonyi dalcsokra követi.
A második vasárnapon településünk 2022-es naptárának ünnepélyes bemutatójára is sor kerül. A kiadvány jelképes áron megvásárolható lesz: 300 forintért az asztalit, és 350 Ft ellenében a falra akaszthatót is hazavihetik.
Mint az eddigi vásárokban, idén is a helyi civil szervezetek és közösségek, valamint az általános iskola osztályai fogadják vásárral a látogatókat, melynek bevételét programjaik megvalósításához használnak fel.
A tallérváltó idén is üzemel, hiszen az eladóknál ezekkel a tallérokkal vásárolhatnak a hétvégék során. Erre az évre megújult a helyi fizetőeszköz, amely új nevet és külsőt kapott. Egy tallér 100 Ft-ba kerül. A korábbi tallérokat a tallérváltóban cserélhetik új bankókra, hiszen azokkal már nem lehet fizetni az idei vásárban.
Fontos, hogy mindenki magával hozza a korábbi évek vagy akár kedvenc, saját bögréjét, csészéjét, ugyanis ezekből minden látogató ingyen forralt bort és teát fogyaszthat. Találkozzunk advent vasárnapjain a Park téren!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support