A Bordányi Hírek hasábjain már beszámoltunk a november 28-i adventi jótékonysági karácsonyi vásár eseményeiről. Ez alkalommal a második vasárnap programjairól és a 2022-es bordányi asztali naptárról tájékoztatjuk Önöket.
December 5-én 16 órától a Haraszti Ádám Projekt koncertjét hallgathatják meg. Őket az Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde gyermekeinek előadása követi. Ezen az estén a Mikulás és a krampuszai is ellátogatnak nagyközségünkbe.
A hétvége érdekessége még, hogy ekkor kerül bemutatásra településünk 2022-es asztali naptára. A már hagyományosan több éve elkészülő kalendárium minden évben sok-sok helyi rendezvény fotóját, egy-egy fontos pillanat emlékét eleveníti fel.
A kiadvány szerkesztői több felkérésnek eleget téve a külterületi és a szelektív hulladékgyűjtés mellett a belterületi kommunális szemétszállítás időpontjait is beletették a naptárba. Továbbá tartalmazza a legfontosabb közérdekű telefonszámokat, de könnyen nyomon követhető belőle az áthelyezett munkanapok és pihenőnapok is. Nagyon fontos, hogy az intézmények és civil szervezetek már novemberre elkészítik jövő évi programtervüket, így előre lehet majd tervezni a település programjai és az Önök családi rendezvényei között.
Az elkészítésében fontos szerepet játszanak a helyi vállalkozások, akik támogatásukkal járulnak hozzá a kiadvány elkészültéhez.
A naptár érvényes BordányKártyával rendelkezők számára ingyenesen, míg a kártyával nem rendelkezők is jelképes 300 forintos áron az asztali, míg 350 Forint ellenében a falra is akasztható verziót kaphatják meg.
Az ünnepélyes bemutatót követően átvehető és megvásárolható lesz a helyszínen vagy a Bordányi Faluházban nyitvatartási időben.
Akinek még nincs helyi naptára, minél előbb szerezze be, hogy még a karácsonyfa alá is bekerülhessen.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support