Az önkormányzat sikeresen pályázott a Magyar Falu programban meghirdetett a településüzemeltetést segítő kommunális eszközök beszerzésére. A kiírás lehetővé tette többek között egy olyan szállításra alkalmas kisteherautó beszerzését, amely korábban nem állt településünk rendelkezésére. A gépjármű a közterületek karbantartásában, a rendezettség biztosításához szükséges eszközök szerszámok, alapanyagok valamint a munkatársak helyszínre juttatásában lesz a településüzemeltetésben dolgozók segítségére, de akár a hulladékgyűjtésben, valamint a temetőfenntartási feladatok során  is fontos szerepet kap.

A beérkezett árajánlatokból a képviselő-testület legutóbbi ülésén a legolcsóbb ajánlatot támogatta. Ez alapján egy Ford Transit V363 Dupla kabinos alvázú FWD 1.2.TREND típusú 7 személyes gépkocsi kerül majd beszerzésre. Annak érdekében, hogy a gépkocsi minél előbb megérkezhessen már meg is történt annak megrendelése, és várhatóan még 2022 első negyedévében üzembe is áll majd a Telepüzemeltetési csoportnál.

Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy a gépjármű egy nagyon szép karácsonyi ajándék a településnek, hiszen évek óta szükségét látták egy mind a munkások, mind az eszközök, alapanyagok szállításában segítő jármű beszerzését. Mind a településméret, mind a több, mint száz kilométeres úthálózat miatt szükség van egy ilyen járműre, így nagy öröm volt a képviselő-testület számára, amikor megérkezett a jó hír a beszerzés lehetőségéről.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support