#newpartychipants

Mint arról korábban mi is tudósítottunk, a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat részt vett a Zalaszentgróton megrendezett országos találkozón, ahol többek között arról is döntöttek a résztvevő gyermek- és ifjúsági önkormányzatok, hogy egy közös pályázati projektbe fognak. 

Az Európai Unió támogatta a projektelképzeléseket, és a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat (PIFÖ) elkezdte a program megszervezését. Előkészítő találkozót szerveztek, a január 14-16. között Pécsváradon zajló találkozóra a bordányi ifjúsági önkormányzat egy háromfős delegációt küldött.

A pályázati program, és egyben a rendezvénysorozat a #newpartychipants elnevezést kapta. Az előkészítés során a Lehel Máté ifjúsági alpolgármester vezette bordányi csoport az ország több pontjáról érkező többi ifjúsági  önkormányzatos fiatallal közösen egy több hónapos közös szakmai együttműködés részleteit dolgozta ki. Megállapodtak a helyi programok időpontjaiban, és véglegesítették az országos találkozó dátumát is. A tervek szerint  a gyermek- és ifjúsági önkormányzatok következő országos találkozója Levél településen kerül megrendezésre június  27-29. között.

A résztvevőknek lehetőségük van egymás helyi programjaiba való betekintésre is, bár a Bordányban, Levélen, Orosházán, Pécsváradon és Zalaszentgróton zajló helyi programokkal elsősorban a településen élő fiatalokat célozzák majd meg. A fiatalok azt szeretnék, hogy az általuk szervezett programok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, hiszen a fő cél a szervezetek, az ifjúsági önkormányzatok által végzett munka népszerűsítése, újabb segítők, önkéntesek bevonása lesz.

A találkozón résztvevő gyermek- és ifjúsági önkormányzatok képviselői döntöttek arról is, hogy a projektben résztvevő öt település mellett további településeket is bevonnának a programokba. Elsősorban a környezetükben működő ifjúsági önkormányzatok, vagy azokat létrehozni akaró közösségek jelentkezését várják leginkább.

A hétvégi szakmai előkészítő program a pécsváradi Fiatalok a részvételért Egyesület koordinálásával valósul meg. Az egyesület az Erasmus+ programba benyújtott pályázatát az Európai Unió támogatta.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support