Ünnepélyes keretek között írtak alá együttműködési megállapodást a bordányi székhelyű Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség és a szabadkai székhelyű Etnolife Egyesület (Udruženje “Etnolife” Subotica) vezetői Bordányban a Faluház dísztermében megtartott találkozójukon. A szövetség nevében Dr. Juhász Anikó elnök írta alá a megállapodást.

Az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázatra benyújtott terveiket támogatta az Európai Unió, így a “A fiatalok követik a hagyományokat” elnevezésű projektjük a mai találkozóval el is kezdődött. 

A partnerség lehetővé teszi, hogy a fiatalok számos színes programot valósítsanak meg a nemzeti értékek mentén, a határmenti kultúrák ötvözésével.  A rendezvények a tervek szerint nagyrészt a szabadkai Róka-tanyán, illetve a Bordányban található Hermina-tanyán zajlanak majd, de terveznek egynapos kirándulásokat, többnapos hagyományőrző és kézműves táborokat illetve kiállításokat, valamint fesztiválokat, amelyek a régi mesterségeket és hagyományokat mutatják be szerb és magyar oldalon egyaránt.

“Kötelességünknek érezzük, hogy minél többet mutassunk be és őrizzünk meg a hagyományokból, mesterségekből, illetve vigyázzunk a természeti örökségre, amely a múltunk részét képezi. Ezeket az értékeket fontos bemutatni a jövő generációi számára, bevonva őket a természeti és kulturális örökség megőrzésébe, hagyományaink ápolásába”

– fogalmazták meg a fiatalok.

Hamarosan egy nyitórendezvényen ismerteik majd a terveket és a pontos programokat, amelyről természetesen mi is beszámolunk majd.

A rendezvények az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázati program keretében, az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support