Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete május 5-én tartja soron következő ülését a Faluház dísztermében. A szokásostól eltérő időpontnak az az oka, hogy több beérkező árajánlatról is döntenek majd a képviselők, hiszen a nyertes pályázatoknak köszönhetően ajánlatokat kért be a polgármesteri hivatal.

Döntés születhet a Benke Gedeon utca felújítását végző cégről, az 1+1 útépítési program aszfaltozási munkáinak kivitelezőjéről, valamint a településüzemeltetési Központ eszközbeszerzéseiről is, ahol többek között egy traktor és egy pótkocsi megvásárlására kerülhet sor, ha kiválasztják a nyertes szállítót.

A délután öt órakor kezdődő ülésen a képviselők foglalkoznak még a Falunapi rendezvények előkészületeivel, és a tervek szerint két beszámolót is meghallgatnak. A Bordányi Településfejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet tevékenységéről szóló anyagok kerülnek a testület elé. Ezen az ülésen fogadják el várhatóan az éves belső ellenőrzési jelentést is.

Tanács Gábor polgármester elmondta, hogy az önkormányzat 2021. évi költségvetési rendeletének módosítására és Bordány Nagyközség Önkormányzatának 2021. évi zárszámadásáról szóló rendeletének megalkotására csak a májusi ülésen kerül majd sor. 

Az ülés, mint mindig, most is nyilvános, várják az érdeklődőket.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support