Bordány Nagyközség Önkormányzata és település lakói nevében Tanács Gábor polgármester köszöntötte Vajasdi-Nagy Károlyt és Kókai-Varga Rozáliát, akik ma ünnepelték 70. házassági évfordulójukat.

A házaspár 1952. június 21-én kötötte össze életét, azóta élnek boldog házasságban. Kedden a hetven évvel ezelőtti esküjüket erősítették meg újra, egymás kezét fogva a család apraja-nagyja előtt mondták ki újra az igeneket.

Karcsi bácsi és Rózsika néni a gyerekek mellett már négy unoka, három dédunoka és egy ükunoka körében él békességben, szeretetben.

70 év, az 840 hónap, és 25657 napot töltöttek el így együtt. Rózsika néni a mai napig önállóan vezeti a háztartásukat, minden nap készít ebédet, és a többi teendőt is ellátja. Karcsi bácsi mindig szívesen tevékenykedik a bordányi tanyájukon – ahol közel negyven éve élnek.

Gyémánt Éva anyakönyv-vezető a kis ünnepségen arról beszélt, hogy a család az igazi boldogság! „Minden ember keresi a társát, hiszen társ nélkül nem olyan szép a világ. Lehet csodálatos a tenger, lehetnek szépek a hegyek, gyönyörködhetünk egy képben, egy zenében, de mit sem ér mindez, ha nincs mellettünk ő, akivel megoszthatjuk mindezeket az élményeket. Önök megtalálták a megértő, szerető társat, és most mindketten elmondhatják: boldog vagyok, mert vele élek” – mondta el köszöntőjében.

A Vajasdi-Nagy házaspárnak a családtagok egy kis állófogadással, tortával kedveskedtek, így az egész család együtt ünnepelhetett, felidézve az emlékeket, a szép dolgokat. Legközelebb decemberben ünnepel majd együtt a család, Karcsi bácsi ugyanis ekkor tölti be kilencvenedik születésnapját.

Az eseményről készült fotókat közösségi oldalunkon tekinthetik meg.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support