Mint ahogyan ezt korábban is megírtuk, a sárga kukák osztását az FBH-NP Nonprofit Kft., mint hulladékgazdálkodási közszolgáltató szervezi és bonyolítja le településünkön. Az edények osztását kizárólag a cég munkatársai végezhetik, átvételi lehetőség kizárólag a hulladékudvarban van. Fontos, hogy az ügyfél a felhasználási hely címen aktív szolgáltatással rendelkezzen, melynek igazolására magukkal kell vinni és a telepvezetőnk be kel mutatni az ügyfél a felhasználási helyre szóló lakcímkártyáját, vagy az utolsó számla befizetésének igazolását, meghatalmazott esetén kitöltött, aláírt meghatalmazást.

A szolgáltató a sárga zsákos gyűjtés megszüntetését tervezi, folyamatosan átállnak az edényes gyűjtésre, ezért csere sárga zsákot már nem biztosítanak a hulladékszállításkor. Akinek még nincs sárga gyűjtőedénye, zsákot a forráskúti vagy a bordányi ügyfélszolgálaton tud igényelni. A bordányi ügyfélszolgálati pont minden hónap utolsó csütörtökén 09:30 – 12:00 között a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában érhető el. A forráskúti ügyfélszolgálati pont hétfőnként van nyitva 08:00-12:00 és 12:30-16:00 óra között. Címe: Forráskút, Fő u. 72.

Polgármesterünk a legutóbbi telephelyi átadási gondok miatt azonnal megkereste a szolgáltatót az edényzet kiosztásával kapcsolatosan kérve, hogy emelt létszámmal és ha szükséges hosszabbított nyitva tartással osszák ki a  gyűjtőedényeket. Jelezte, hogy fennakadást fog okozni a hulladékszállítás esetén, ha valaki még nem tudta átvenni a kukát, és zsákhoz se tud időben hozzájutni. 

A polgármester elmondta, az önkormányzat településüzemeltetési központjának két munkatársa segédkezett abban, hogy a gyűjtőedények összeszerelésre kerüljenek. A kerekek beszerelésével két napig dolgoztak azért, hogy minél sikeresebb legyen a kiosztás. A sárga kukák kiosztásához azonban nem kért segítséget a cég, azt saját hatáskörben kívánják lebonyolítani.

Jó hír, hogy a szolgáltató tájékoztatása szerint a szelektív hulladékot sárga zsák vagy edényzet hiányában átlátszó műanyag zsákban történő kihelyezés esetén is elszállítják, türelmi időt határoztak meg. Az edényzet átvételére folyamatosan van lehetőség szombati napokon 13:00 – 16:00 óra között.

A társaság kéri, hogy probléma esetén ne az önkormányzatot, hanem közvetlenül a cég központját keressék, amelynek telefonszáma: +36-79/524-821, e-mail címe: fbhnpkft@fbhnpkft.hu. A levelezési cím: 6521 Vaskút, 0551/2. hrsz.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support