A bordányi Faluház és Könyvtár szervezésében hatvanan látogattak el a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre, illetve Magyarország legkedveltebb és legrégebbi télűző farsangi karneváljára február 19-én, vasárnap. A Busójárás a mohácsi Sokácok népszokása, amely a hiedelem szerint télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó és termékenységet varázsló ünnep. Több mint kétezer busó, boszorkány vonult fel Mohács belvárosában, ahol liszt-tel, tollal szórták a vendégeket, de a szerencsésebb látogató még cukorkát is kapott. A legfittebbeket körbetán-colták, megsuhintották a jó hangulatban vonulók.

Rengeteg szelfi, közös kép született, mindenki sok sok élménnyel tért haza a kiránduló csoport tagjai közül, akik hősiesen végigsétálták a felvonulók útvonalát, majd mindenkit összevárva kisétáltak a központból a város széléig, ahol a busz várta őket. A rendezvény miatt ugyanis a nagyobb közlekedési járművek ki voltak tiltva  a belvárosból, és ha volt is lehetőség arra, hogy valameddig behajtsanak Mohácsra, megállni várakozni már nem lehetett itt a buszoknak. A kirándulásról készült képeket a faluház Facebook oldalán lehet megtekinteni.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support