Április 15-től újra nyitja kapuit a Bordány Hostel. Az ifjúsági közösségi szálláshely még a múlt évben, október 20-án jelentette be honlapján és a közösségi oldalán, hogy ideiglenesen bezárnak. Erre a rezsi árak óriási emelkedése miatt volt szükség, hiszen annak ellenére, hogy a hostel működtetésében önkéntesek is közreműködnek – azaz a bérköltségek alacsonyan tarthatók – mégsem tudták kigazdálkodni az áremelkedések okozta költségeket.

A napelemes rendszer felszerelésre került az épület tetejére, azonban a szolgáltató a mai napig nem kötötte össze a hálózattal, azaz nem történt meg a rendszer hivatalos átadása. A felszerelt hűtő-fűtő berendezésekkel szerettek volna rásegíteni a gázfűtésre, azonban erre így nem volt ehetőségünk.

A megérkező jóidővel a szálláshely újra kinyitja kapuit a vendégek előtt. A gázt kizárólag a melegvíz előállításához használják majd, a klímák pedig addig nem kerülnek bekapcsolásra, amíg nem kapcsolja rá a szolgáltató a hálózatra a napelemes rendszert.

Az Egérház Alapítvány által működtetett szálláshely április 15-től újra működik, és a napokban már az előfoglalás is megkezdődött az egyik legnagyobb szálláshely kereső és foglaló oldalon, ahol kedvezménnyel várják mind a helyi, mind az átutazó vendégeket. 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support