A képviselőtestület legutóbbi ülésén döntött a díszpolgári címről, amelyet most szombaton vehetett át Lovai Mihály, a falunap ünnepélyes megnyitójának is szánt Szarmata Régészeti Park átadóján. A díszpolgári címről szóló oklevelet, egy erre az alkalomra készített emlékplakettet és egy a bordányi Szt. István szobor kicsinyített mását Tanács Gábor, nagyközségünk polgármestere adta át.

A településen csak Misi bácsiként ismert nyugdíjas szakember 1957. júliusában született. Feleségével Vlasits Évával 1984-ben kötöttek házasságot. Éva lányuk védőnő, Ádám fiuk szakács, 3 unokájuk van. Általános iskolai tanulmányait helyben, a Rákóczi iskolában végezte. Szegeden a 600. Ipari Szakmunkásképző Iskolában kőműves szakmunkás bizonyítványt szerzett 1974-ben. A Vedres István Szakközépiskola esti tagozatán érettségizett, és magasépítési ipari technikusi végzettséget szerzett. A Magyar Építészkamara tagja volt 16 éven keresztül. 2002. évben kazánfűtői tanfolyamot végzett, 2003-ban a PTE Szegedi kihelyezett tagozatán műszaki ellenőr végzettséget szerzett. 2004-ben kezdte tanulmányait a Szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, víz, környezetgazdálkodási szakon, ahol 2008-ban vette át településüzemeltetési szakirányú oklevelét. 2009-2011. között a gödöllői Szent István
Egyetemen növényorvosi oklevelet, 2016-ban nehézgépkezelői képesítést szerzett. A Magyar Növényvédő mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezetének és bizottságának tagja. Munkáját 2020. évben az „év növényorvosa” arany gyűrűvel ismerték el.
A Délépnél 1974-től 1991-ig dolgozott. Ez idő alatt megbízott művezetőként először a Paksi Atomerőmű vezérlőépülete kivitelezésében tevékenykedett. Sorkatonai szolgálatát követően panelszerelő művezetőként Szegeden, Ópusztaszeren a Feszty-körkép csarnok építésében, majd több megyei településen lakásépítéseken végezte munkáját. A Deák Ferenc Gimnázium tetőszerkezete, és Tornacsarnoka, a Régi Hungária bontási, építési munkái, a Reök-Palota felújítási munkálataiban, bankok építési munkáiban dolgozott.
Bordányban 1989. május 2-től az iskola bővítési, építési feladataiban vett részt, a főállása mellett. 1992. március 16-tól kezdett dolgozni az Önkormányzatnál. Aktív időszaka alatt az Önkormányzati intézmények építése, felújítása körében az iskola tetőtér beépítése, Tornacsarnok építése, Vadgesztenye Étterem átalakítási munkái, Ravatalozó építése, ÖNO felújítása, I. számú Háziorvosi Rendelő építése valósult meg.
Településüzemeltetési feladatok körében az intézmények karbantartási, fenntartási munkái, a közterületek gondozása a mindennapos feladatok közé tartozott. Nagy kihívást jelentett a belvíz elleni védekezés, mely 1999-2000., 2006., illetve 2010. években jelentős terhet és feladatot adott számára és az önkormányzat dolgozóinak. A munkálatok során a védekezés a szivattyúzás, illetve homokzsákok telepítésével valósult meg, a technikai szervezésben vezető szerepet vállalt.
A településen lévő köztéri műalkotások kivitelezésében a szobrászművész tevékenységét támogatva segített.
2022. évben 50 és fél év munkában töltött idő után vonult nyugdíjba. Szabadidejében előadásokon többek között a környezetvédelem, gyógy-és fűszernövények világába kalauzolja az érdeklődőket, szakmai körökben is hívják előadásokra. Ezévben indult az Erdő-menő túra, melynek során családi programként a lakókörnyezetünket mutatja be az érdeklődők számára.

A település közösségi életében tanácstagként és VB-tagként vett részt, később az Önkormányzat munkájában Pénzügyi Bizottság tagjaként tevékenykedett. 2000. éven Bordány Községért emlékérmet kapott. Rendszeres véradó – ehhez az indíttatást a szegedi véradóállomás építése adta számára – eddig
115 alkalommal segített a rászorulókon.

A friss díszpolgárnak a polgármester mellet Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Gémes László a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat elnöke és Dr. Szekeres Veronika, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ régióigazgatója is gratulált a díjátadón.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support