A választások előtti utolsó testületi ülését tartotta meg Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete május 30-án csütörtökön a faluház dísztermében. Természetesen ezt követően is sor kerülhet majd ülésekre, hiszen a testület mandátuma októberig szól, a választásokat követően ekkor állnak majd fel az új önkormányzati döntéshozó szervek. Bordányban a képviselő-testület összetétele változatlan marad, a szavazások igazából csak a polgármester személyét befolyásolhatják. A csütörtöki ülésen elsőként beszámoló hangzott el a két képviselő testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről. A képviselők tájékoztatást kaptak a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről.

Összesen tizenkét napirendet tárgyaltak képviselőink, ebből a második napirend az önkormányzati tulajdonú bérlakások és helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet és egyéb kapcsolódó rendeletek módosításáról szólt. A módosításra a Kormányhivatal jelzése miatt volt szükség. A harmadik napirendben Bordány Nagyközség Önkormányzat 2023. évi költségvetési rendeletének módosítására, míg a negyedik napirendben a 2023. évi zárszámadásáról szóló rendeletének megalkotására került sor. Ötödik napirend az önkormányzat tulajdonában álló egyes gazdasági társaságok beszámolóinak elfogadása címet viselte. Ebben a napirendben a Bordányi Településfejlesztő Nonprofit Kft. valamint a Négyforrás Nonprofit Kft. beszámolójának elfogadása történt meg. Külön napirendben tárgyalták a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet tevékenységéről szóló beszámolót. A képviselő-testület módosította Bordány Nagyközség Önkormányzat 2024. évi költségvetési rendeletét is. A következő napirendi pontban fogadták el az  éves belső ellenőrzési jelentést. Majd ezt követően újabb beszámoló elfogadására került sor, ezúttal a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról, illetve az Integrált Szociális és Egészségügyi Központban végzett munkáról. A képviselők tájékoztatást kaptak az ülés során a pünkösdi fesztivál lebonyolításáról és ezen az ülésen döntöttek a mezőőri szolgálat bővítéséről, valamint a benyújtott mezőőri pályázatokról is. A képviselő-testület beadott kérelem alapján hozzájárult a fogorvosi rendelő rendelési idejének módosításához is.

Legközelebb a tervek szerint június 27-én, csütörtökön üléseznek képviselőink, július és augusztus hónapban pedig csak szükség esetén várható testületi ülés. Júniusban intézményi beszámolók lesznek napirenden, illetve az Aprajafalva Óvoda és Bölcsőde 2024/2025. évi nevelési évének meghatározása, munkatervének jóváhagyása zajlik majd, ami azért lesz érdekes, mert itt már figyelembe vehetik a képviselők az új bölcsőde épület átadását, amely két új csoport indítását is lehetővé teszi majd. Az ülés helyszíne ekkor is a faluház díszterme lesz.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support