Szinte egy hónap van már csak a nyár legnagyobb térségi koncertjéig, amikor is Majka lép majd a közönség elé Bordányban. A nagyszabású rendezvényen Majka Papa előtt hét órától áll majd színpadra Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző. Az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója azért számít méginkább különleges előadónak ezen napon, mert most, pár hete jelent meg közös daluk Majkával. A Visszapillantó közel hétszázezres megtekintéssel egyre népszerűbb a YouTube-on. A dalról számos pozitív kritika jelent meg, az egyik rajongó azt írta: ez a zene, ez a szöveg mindenkié, sok ember megtalálja magát benne. Hát hallgassuk, hangolódjunk rá a programra!
Majka július 5-én kilenc órakor kezdődő élő koncertje után Szelba Christian George, művésznevén: Cooky francia származású lemezlovas veszi majd át a stafétát és szórakoztatja további kilencven percen át a közönséget.
Egy jegy áráért tehát három nagyszerű produkciót láthatunk a bordányi sportpályán. A vörösek arénájában természetesen büfékkel felszerelkezve várják a szórakozni vágyókat, kapunyitás hat órától! Jegyvásárlás ITT!