A Homokhátság Szíve Zöldség – és Gyümölcsfelolgozó Start Szociális Szövetkezet is résztvesz az idén immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Vidéki hagyományok és ízek vásárán. A szeptember 20-21. között zajló ingyenes rendezvényre Budapesten a Városligetben kerül sor, ahová színes programokkal, hagyományőrzéssel, vidéki ízekkel, vásári forgataggal várnak minden kedves érdeklődőt.
A Vajdahunyad vára és környéke számos hazai kézműves termékkel lesz tele, a szövetkezet az általa előállított Legjava finomságokkal érkezik. A kóstolók mellett természetesen be is lehet majd szerezni a kedvenceket.A tavalyi év kedvence a Legjava Sárgabarack Mustár volt, idén a BBQ szószok kapnak majd kiemelt figyelmet.
Míg péteken 10-19 óra között, addig szombaton 10-16 óra között lesz nyitva a rögtönzött helyi termékekekt felvonultató rendezvény ahol többek között a zenés és táncműsorok mellett Korda György és Balázs Klári koncertjével (pénteken este) valamint a Készenléti Rendőrség Zenekarának műsorával (szombaton) is kedveskednek az odalátogatóknak.