Ma van a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Választás napja. A 12 és 22 év közötti fiataloknak 9 és 19 óra között van lehetőségük leadni szavazataikat, és ezzel eldönteni, hogy kik képviseljék őket az elkövetkező négy évben. A választás online zajlik, így minden jogosult könnyedén, néhány kattintással élhet szavazati jogával.
A 25 éve működő helyi ifjúsági önkormányzat nem csupán egy formális testület, hanem a helyi fiatalok hangja, amely valódi lehetőséget kínál arra, hogy programokat szervezzen, fejlesztéseket kezdeményezzen és érdemi beleszólást nyerjen a település ifjúsági életébe. A ma leadott szavazatok határozzák meg, hogy kik képviselhetik a bordányi fiatalokat, milyen ötletek és kezdeményezések valósulhatnak meg az elkövetkező négy évben.
A választásokon két polgármesterjelölt indul, akik közül a legtöbb szavazatot szerző veszi át a közösség vezetését: Olti Ferenc Dávid, aki elmondása szerint a közösségépítés és a hagyományok megőrzése mellett elkötelezett vagy Vas Sándor Nimród, aki az ifjúsági képviselőként szerzett tapasztalatait szeretné kamatoztatni polgármesterként. Továbbvinni és ahol kell megújítani a GYIFÖ-t.
A négy képviselői helyre pontosan négy fiatal jelentkezett, így ők biztosan bekerülnek a testületbe, de a szavazatok aránya meghatározó lehet az alpolgármesteri pozíció szempontjából: Gyuris Márk, Gyuris Vanda Gabriella, Kovács László és Márki Kristóf.
A választás egy újab korszak lezárását is jelenti, hiszen Vida Patrícia, a leköszönő ifjúsági polgármester, aki négy évig vezette az ifjúsági önkormányzatot, most átadja helyét az újonnan megválasztott vezetőnek. Patrícia előtte négy évig alpolgármesterként is szolgált, így összesen nyolc évig dolgozott a helyi fiatalokért. A mostani testületből három fiatal nem indul újra, mivel elfoglaltságaik miatt nem tudnák vállalni az ifjúsági munkát. Czékus Péter a munkája, Gábor Zalán és Lehel Máté pedig messzebbi városokban zajló tanulmányaik miatt nem folytatják tovább a testületben. Mindannyian aktív tagjai voltak az ifjúsági önkormányzatnak, és az elmúlt években rengeteg szabadidőt áldoztak a közösségre. Bár a frontvonalból visszalépnek, továbbra is fontosnak tartják generációjuk segítését és a közösségi munkát, csak más formában.
A választás teljes egészében online történik, így a szavazás folyamata gyors és kényelmes. A jogosult szavazók a hagyományos levélben, postán megkapott azonosítóval és jelszóval tudnak belépni a szavazási felületre, ahol egyszerűen kiválaszthatják kedvenc jelöltjeiket. Az urnazárás után röviddel már meg is születik az eredmény. Miközben megköszönjük az előző testület munkáját, izgatottan várjuk merre megy tovább ez a folyamatosan megújuló és lendületes közösség, amely immár 25 éve formálja Bordány ifjúsági életét, teret adva az új generációk ötleteinek, törekvéseinek és közösségi szellemének.