Minden évben lehetőségünk van arra, hogy személyi jövedelemadónk 1%-ával támogassunk egy civil szervezetet, amely fontos ügyekért dolgozik. Ez a felajánlás nekünk semmibe sem kerül, mégis hatalmas segítséget jelenthet a közösségünk számára. Bordányban több alapítvány és civil szervezet is várja a támogatásokat, amelyek mind a helyi oktatás, kultúra, sport és közösségi élet fejlesztését szolgálják.

Március 15-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján elérhetővé váltak az adóbevallási tervezetek, amelyeket az ügyfélkapuval rendelkező adózók az eSZJA rendszerben tekinthetnek meg. Fontos, hogy mindenki ellenőrizze a tervezet adatait, és ha szükséges, módosítsa azokat. Ugyanitt lehetőség nyílik az 1%-os felajánlásra is, így néhány kattintással támogathatjuk a helyi alapítványokat, akik sokat tesznek Bordány közösségéért. Mindössze a civilszervezet vagy alapítvány adószámát kell megadni, amelyek a szervezetek hivatalos oldalain vagy itt a település honlapján is megtalálhatóak.

Egyetlen döntéssel helyben, közvetlenül segíthetsz, és hozzájárulhatsz ahhoz, hogy Bordány továbbra is egy fejlődő, élhető és összetartó közösség maradjon! Ne hagyd veszni az 1%-ot – inkább támogass egy jó ügyet!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support