A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya a madárinfluenza terjedésének megfékezése érdekében újabb intézkedéseket vezetett be. A hatóság visszavonta korábbi határozatát, és a járvány terjedésének megnövekedett kockázata miatt megfigyelési körzetet rendelt el több település – köztük Bordány – teljes közigazgatási területére.
A rendelkezés nemcsak Bordányt, hanem számos környező települést is érint, így Ásotthalom, Forráskút, Üllés, Zákányszék, Zsombó, Ruzsa és Mórahalom lakosságát is. A döntés alapját a Mórahalom és a Bács-Kiskun vármegyei Jászszentlászló, valamint Kelebia térségében azonosított új járványkitörések adták. A hatóság hivatalos térképet is közzétett, amely a megfigyelési körzet pontos határait mutatja – ez online is elérhető a Nébih honlapján.
A megfigyelési körzetek határain táblákat helyeznek ki, amelyeken jól láthatóan szerepel a „Megfigyelési körzeti zárlat madárinfluenza miatt” felirat. A határozat a baromfitartók számára komoly korlátozásokat is tartalmaz: tilos például a baromfik és a tojások szállítása, vásárok, kiállítások, madárbemutatók tartása, illetve az alom és a trágya engedély nélküli elszállítása. A járványügyi szabályokat megszegő gazdaságokat súlyos szankciók érhetik.
Az élő állatok, tojások vagy akár takarmány mozgatása kizárólag szigorú hatósági engedéllyel és szállítási előírások betartása mellett történhet. Minden mozgás előtt fertőtlenítési kötelezettség is van, és az állattartóknak kötelességük jelenteni minden rendellenességet – például megnövekedett elhullást vagy termelési visszaesést – a járási hivatal felé.
A hatóság célja a járvány megfékezése, ezért arra kérik a lakosságot, különösen a baromfitartókat, hogy felelősen járjanak el, és tartsák be az előírt korlátozásokat. A megfigyelési körzet addig marad érvényben, amíg a járványhelyzet indokolja.