Az elmúlt évben egyre több elektromos roller tűnt fel Magyarországon – és nem kivétel ez alól Bordány sem. Nagyközségünkben is egyre többen közlekednek ezzel az új közlekedési eszközzel. A népszerűsége főként a fiatalok körében nőtt meg ugrásszerűen, ám a divatos és kényelmes megoldás számos, gyakran súlyos következményekkel járó kockázatot rejt magában. Az eszköz hangtalan, gyors, és szinte bárki számára elérhető, így különösen fontos, hogy a szülők és a gyerekek is tisztában legyenek vele: a roller nem játék, hanem jármű – és mint ilyen, szabályokhoz és felelősséghez kötött.
A jelenlegi szabályozás szerint az elektromos roller jogi státusza még nem egyértelmű, de a közelgő új KRESZ 2026-tól pontos előírásokat fogalmaz majd meg. Ezek értelmében a tervek szerint a kisebb teljesítményű, 25 km/h alatti sebességre képes rollerek 12 éves kor felett lesznek használhatók, a 12–13 éveseknek pedig kötelezővé válik a bukósisak viselése. Ezekkel az eszközökkel járdán maximum 10 km/h, egyéb közterületeken legfeljebb 20 km/h sebességgel lehet majd közlekedni. A nagyobb, akár 45 km/h sebességet is elérő rollerek használata csak 14 éves kor felett engedélyezett, AM jogosítvánnyal, kötelező biztosítással és motoros sisakkal. Ezek a rollerek járdán nem használhatók, csak kijelölt úttesten vagy kerékpárúton.
Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályokat betartani szükséges, de nem elégséges feltétele a biztonságnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a rollerek kis kerekeik és instabilabb szerkezetük miatt sokkal érzékenyebbek az úthibákra, mint egy kerékpár. Egy-egy koccanás vagy hirtelen fékezés könnyedén arc- vagy kézsérülést okozhat, gyakoriak a fogtörések, horzsolások, sőt, súlyos esetekben koponyasérülés is előfordulhat. Kanyarodáskor irányjelző híján a kézzel való jelzés nehezíti a jármű feletti kontrollt, és a legtöbb rolleren nincs semmiféle passzív biztonsági védelem – egy ütközés során a test ütközik az autóval, oszloppal vagy más akadállyal.
A rollerek gyorsasága és hangtalan működése miatt a többi közlekedő gyakran nem számít a megjelenésükre. Így előfordulhat, hogy a baleset nem is a rolleres hibájából történik, mégis ő viseli a következményeket. Ezért is kiemelten fontos, hogy mielőtt a szülők roller vásárlása mellett döntenek, előbb ők maguk próbálják ki az eszközt, tapasztalják meg annak dinamikáját és veszélyeit. Érdemes akár a gyerekkel együtt közlekedni, figyelve, hogy képes-e biztonságosan közlekedni, és mennyire tudja alkalmazni a közlekedési szabályokat.
A legfontosabb azonban az előrelátás. A roller nem játék, nem trükkökre való eszköz, és nem adható át akárkinek – főként nem olyan gyerekeknek, akik életkoruknál vagy felkészültségüknél fogva alkalmatlanok a használatára. A szülői felelősség itt nem ér véget a vásárlással – sőt, ott kezdődik igazán.
A veszélyek valósak, és az ártatlan hibák is tragédiába torkollhatnak. Ezért kérjük a bordányi családokat, hogy ne csak szabályokat kövessenek, hanem gondolkodjanak felelősen. Figyeljünk oda egymásra, tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogyan kell biztonságosan közlekedni, és ne feledjük, az elektromos roller használata tudatosságot, türelmet és körültekintést kíván éppúgy, mint minden más közlekedési forma. A rollert nem elég vezetni. Meg kell tanulni együtt élni vele.