Szombat délelőtt van Bordányban. A Faluházban nem ünneplő tömeg gyűlik, hanem fiatalok, jegyzetfüzettel, kérdésekkel, néha bizonytalansággal. Nem rendezvényre érkeznek, hanem egy közös gondolkodásra. A címe sokatmondó: BÁR-csak. Mert legtöbbször innen indul minden: egy félmondatból, egy vágyból, egy kimondatlan ötletből.
A biip falai között Bordány, Hódmezővásárhely és Szeged fiataljai, ifjúsági önkormányzatosok és felnőtt segítőik ülnek le egy asztalhoz. Nem rang, nem település, nem életkor szerint – hanem ügyek mentén. A délelőtt célja világos. Kapcsolatokat építeni, ötleteket csiszolni, és megmutatni, hogy az önkéntesség és a szolidaritás nem elvont fogalmak, hanem nagyon is kézzelfogható lehetőségek.
A program elején a köszöntők nem hosszú beszédek, inkább iránytűk. Szó esik az önkéntesség évéről, a civilek szerepéről, és arról, hogy a fiatalok nem „majd egyszer” fontosak, hanem most. A BÁR+ projekt bemutatása idővonalon halad: honnan indultunk, hol tartunk, és hová lehet még eljutni – ha van bátorság kérdezni és kérni.
A délelőtt gerincét az ismerkedés és a csapatépítés adja. Nem kényszeredett bemutatkozások, hanem játékos, élményalapú feladatok, amelyek hamar lebontják a távolságokat. Egy óra alatt idegenekből beszélgetőtársak, beszélgetőtársakból lehetséges együttműködők lesznek. Ez az a pont, ahol a „mi településünk” átvált „mi ügyünk”-re.
A szünetben a résztvevők megismerik a bordányi ifjúsági közösségi teret, a Bordnyi Ifjúsági Információs Pont-ot. Nem kiállítótérként, hanem működő helyszínként, ahol lehet lenni, gondolkodni, hibázni, újrakezdeni. Sokak számára ez nemcsak egy épület, hanem egy minta.
A folytatásban az Európai Szolidaritási Testület projektjei kerülnek fókuszba. Röviden, érthetően, konkrét példákkal. Nem pályázati nyelven, hanem fiatalokra fordítva: mit lehet csinálni, kinek szól, mire jó. A kisfilmek és projektötletek azt üzenik: ez nem kiváltság, hanem lehetőség.
A „projekt doktorolás” már a munka része. Itt derül ki, hogy egy ötlet mikor válik projektté, mit kér a rendszer, és mit vár el a valóság. Űrlapok, kérdések, válaszok – és közben egyre több felismerés – nem kell mindent tudni az elején, de kérdezni muszáj. A fiatalok nem passzív hallgatók, hanem aktív alakítói a beszélgetésnek.
A zárókörben visszajelzések hangzanak el. Rövidek, őszinték, sokszor személyesek. Van, aki most hallott először ezekről a lehetőségekről. Van, aki már holnap továbbviszi az ötletét. És van, aki „csak” annyit visz haza, hogy nincs egyedül.
A közös ebéd nem lezárás, inkább folytatás. Pizza, beszélgetés, ízek cseréje. A pizzák kóstolója egyszerű gesztus, mégis sokatmondó: együtt lenni, megosztani, kapcsolódni.
Az ilyen délelőttök nem hangosak, nem látványosak, de hosszú távon dolgoznak. Kapcsolatokat hagynak maguk után. Mondatokat, amelyek később projektté érnek. És fiatalokat, akik egy kicsit biztosabban mondják ki: BÁR-csak… – és aztán tesznek is érte.
