Közel két hét múlva választunk. Bordányban is megvannak még a plakátok a rajtuk lévő kampányüzenetekkel és nevekkel. Folyamatosan árkeznek a szórólapok, választási újságok. Ilyenkor könnyű elveszni a zajban. Érdemes hát egy lépést hátralépni és átgondolni, mi alapján hozunk döntést.
A tudatos választás nem a hangos mondatoknál kezdődik. Inkább ott, hogy megpróbáljuk megérteni, mit kínálnak a jelöltek a mindennapok szintjén. Mit mondanak nem csak az országos, hanem a helyi ügyekről is. Utakról, szolgáltatásokról, fejlesztésekről. Az önkormányzati intézményekről és az ellátások színvonaláról. És nem utolsó sorban a település támogatásáról, a hosszútávú működési forrásokról. Természetesen nem csak az számít, mit ígérnek, hanem az is, hogyan beszélnek. Képesek-e érdemi párbeszédre. Jelen vannak-e nagyközségünk életében. Ezek sokszor többet mondanak, mint egy jól sikerült kampányfotó.
Az információ ma könnyen elérhető, de nem mindig egyformán megbízható. Érdemes több forrásból tájékozódni. Nem csak egyetlen közösségi oldalon látott bejegyzés vagy a tévéhíradóban hallottak alapján dönteni. A kép akkor lesz teljesebb, ha több nézőpontot is megismerünk. Beszélgessünk a családtagokkal, ismerősökkel. Vitatkozzunk, érveljünk és nezzünk a doogok mögé.
Sokan felteszik a kérdést, hogy számít-e egyetlen szavazat. Kisebb településeken a válasz gyakran igen. Nem ritka, hogy néhány tucat voks dönti el az eredményt. Ilyenkor valóban számíthat egy utca vagy akár néhány család döntése is. A részvétel aránya ezért különösen fontos. Nem csak az számít, ki mit gondol, hanem az is, hogy ki megy el szavazni.
Az otthon maradás mögött sokféle ok állhat. Van, aki úgy érzi, nincs valódi választás. Mások szerint minden szereplő ugyanazt kínálja. Megint mások egyszerűen nem érzik, hogy az ő döntésüknek súlya lenne. Ezek az érzések ismerősek lehetnek. Mégis érdemes feltenni a kérdést, mi történik akkor, ha sokan így gondolkodnak. Ilyenkor azok döntenek, akik elmennek. A többiek kimaradnak a közös döntésből.
A választás nem csak politikai esemény. Mindegyik alkalom a demokrácia ünnepe. A mindennapokat érinti. A környezetünket, a szolgáltatásokat, a jövőbeli lehetőségeket. A döntés joga adott. A kérdés az, élünk-e vele.
Országunk és Bordány jövőjéről végső soron azok döntenek, akik részt vesznek a választáson. Ez a felelősség egyszerre egyéni és közös. Ami fontos az a felelősség. Találkozzunk hát április 12-én.


