Március 28-án, szombaton Bordányban került megrendezésre az I. Bordány Open nyílt minősítő modern táncverseny. A Classicon Tánc és Kulturális Egyesület szakmai vendéglátó táncegyesületként működött közre a rendezvényen, ehhez párosult a helyi szervezők és a versenyzők szüleinek közös, lelkes munkája. Több évtizedes szünet után ismét tánc töltötte be a Dózsa téri sportcsarnokot, ahol reggel 9 órától késő délutánig tartott a látványos egész napos program.

A rendezvényen több mint 300 táncos lépett színpadra. Minden korosztályból érkezett fellépő a legkisebb óvodásoktól a felnőttekig. Fiúk és lányok egyaránt képviseltették magukat. Tizenkét csapat érkezett Moderntánc, Társas tánc és Majorette kategóriákban a Dél-Alföldről és a környező településekről. Ez a részvételi aktivitás bizonyította, hogy az esemény vonzó platform a környékbeli táncélet számára. A fellépés sorozat délelőtti majorett számok váltakozásából állt, délután pedig a társastáncé volt a főszerep.

A Classicon Tánc és Kulturális Egyesület növendékei közül 84 fő készült a versenyre, és végül 49 fő indult 28 koreográfiával. Ebből 35 fő bordányi versenyző volt – külön öröm, hogy a helyi táncosok ilyen szép számmal képviseltették magukat és településünket.

Az esemény megálmodóinak célja éppen az volt, hogy a helyi táncosok megtapasztalhassák a hazai pálya előnyeit. A mieinknek ezúttal nem a korai indulással és a hosszú utazás okozta fáradalmakkal kellett megbirkózniuk. A kényelmi szempontok mellett a hazai bíztatás és az ismerős környezet is jelentősen hozzájárult a bordányi versenyzők sikeréhez.

A rutinos fellépők mellett számos olyan növendék is kipróbálhatta magát éles versenyhelyzetben, akik most álltak először a zsűri elé. A produkciókban egyszerre volt jelen a lelkes energia, a precíz technikai kivitelezés, a szép összhang és az őszinte öröm, amit a zsűri és a közönség egyaránt nagy elismeréssel fogadott.

A Bordány Open minősítő jellegű verseny volt. A produkciókat három szinten értékelték (bronz-, ezüst- és aranyminősítés). A rendezvényen 520 érem és díj került kiosztásra érmek, oklevelek, kupák és külön elismerések formájában. Üres kézzel senki nem távozott! Ez a bőkezű díjazás különösen motiváló volt a fiatalabb és kezdő táncosok számára.

A szakmai zsűrit a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett szakképzett tánctanárok alkották, akik magas színvonalú, objektív értékelést nyújtottak minden fellépéshez.

A sportcsarnokot betöltötte a zene, a taps és a lelkes szurkolás. Szülők, testvérek, nagyszülők és táncos társak izgatottan kísérték a produkciókat, biztatták egymást a kulisszák mögött, és őszintén ünnepelték a sikereket. A helyszín tökéletesen előkészített volt: magas színvonalú hangtechnika, gördülékeny szervezés és különlegesen dekorált környezettel várták a versenyzőket és az érdeklődőket. Az egész napos program igazi közösségi élményt nyújtott, ahol a tánc szeretete állt a középpontban.

A rendezvényt pozitívan élték meg a szervezők és a visszajelzések alapján így is értékelik, ezért 2027 tavaszán jó eséllyel ismét látható lesz egy hasonlóan mozgalmas táncrendezvény még több támogatóval és szurkolóval.

Az I. Bordány Open hatalmas élmény volt mindenki számára – versenyzőknek, szervezőknek és nézőknek egyaránt. Büszkék lehetünk a bordányi és a környékbeli fiatalok teljesítményére, akik szívvel-lélekkel mutatták meg, mennyit jelent számukra a tánc.

Hálás köszönet illeti mindazokat az érdeklődőket, akik eljöttek – ezzel támogatták – és megnézték a rendezvényt. Az ő tapsuk sokat jelentett a táncosoknak és nagyban hozzájárult a nap felejthetetlen hangulatához.

Gratulálunk minden résztvevőnek, helyezettnek és minősítést szerzett táncosnak! Jövőre találkozunk!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support