Aki rendszeresen biciklivel jár Bordányból Kiskundorozsma felé vagy vissza, jól ismeri azt a kerékpárutat. Nem kell külön magyarázni, hol vannak a rosszabb szakaszok. Az ember kikerüli, ahol tudja, lassít, figyel. Megszokta, de attól még nem lett jobb. Több bejelentés érkezett a lakosságtól a problémára, az önkormányzat elő is készítette a felújítások tervezetét, azonban forráshiánnyal küszködtünk. Mihálffy Béla országgyűlési képviselőhöz is eljutott többek között ez a probléma felvetése is. Akik jelen voltak az önkormányzati étterem konyhájának ünnepélyes átadóján emlékezhetnek rá, hogy még ott tett ígéretet arra, hogy mindenképpen segít a szükséges felújítások kapcsán.
Jó hír, hogy most úgy tűnik, lesz változás. A legutóbbi kormánydöntés alapján Bordány nagyközség 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott önkormányzati fejlesztésekre. A forrás a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól érkezik, és több, régóta tervezett beruházás előtt nyitja meg az utat. A leglátványosabb ezek közül mindenképpen a Bordány és Kiskundorozsma közötti kerékpárút felújítása lehet. Ugyanis ez az út nem elsősorban kirándulásokra szolgál, hanem a mindennapok része. Sokan járnak rajta munkába, iskolába, ügyeket intézni. Az állapota az elmúlt években sokat romlott, a burkolathibák és kátyúk miatt több helyen már balesetveszélyes. A tervek szerint ezeken a szakaszokon teljes burkolatcsere történik, és rendezik az esővíz elvezetést is.
Szerencsére nem ez az egyetlen terület, ahol előrelépés történhet. A Faluház és Könyvtár épületében a korszerűtlen fűtési rendszert cserélhetjük le. A régi kazánok helyére modern, kondenzációs készülékek kerülnek, amelyek kevesebb energiát használnak, és egyenletesebb hőmérsékletet biztosítanak. Ez nemcsak a működési költségeken látszik majd meg, hanem azon is, hogyan lehet használni az épületet a mindennapokban. A Kossuth utca 58. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan megújítása szintén napirenden maradt. A konyhafelújításon és bővítésen átesett épület tovább fejlődik. Az mellett, hogy étterem működik benne, a tetőtérben egy közösségi szálláshely található, és az ideérkezők számára ez az egyik első benyomás a településről. A tervezett munkák, így a nyílászárócsere, kerítésfelújítás, kisebb burkolási és tereprendezési feladatok azt szolgálják, hogy ez a kép minél szebb, az épület rendezettebb, korszerűbb legyen.
A most érkező támogatás nem old meg mindent egyszerre, és nem is minden helyi terv valósul meg azonnal. De egy irányt kijelöl. Azt, hogy a település a mindennapi használat szempontjából fontos helyeken próbál előrelépni, megújulni. Az utakon, az intézményekben, azoknál az épületeknél, amelyekhez sokaknak közük van.
Mint arról már korábban is beszámoltunk, hasonlóan fontos az a tanyaépület a Mező dűlőn, ahol az állagmegóvás és a korszerűsítés a cél. Sikeres pályázat esetén itt javítják majd a vakolatot, megújul a festés, valamint a víz- és elektromos hálózat is. Ezek a munkák hosszú távon határozzák meg, hogy egy épület használható marad-e, ezért lenne fontos, hogy a Magyar Falu Programból forrást kaphassunk rá.
Természetesen még számtalan probléma megoldása várat magára. Az önkormányzat várja az újabb hazai vagy EU-s pályázatok megjelenését, amelyek lehetővé tehetik a fejlesztéseket.
Tervben van még a Petőfi utca 1. szám alatti épületnél már nem sokáig halasztható beavatkozás. A tetőszerkezet állapota miatt teljes cserére van szükség. Az új szerkezet és a csapadékvíz elvezetése biztosítja majd, hogy az épület hosszabb távon is biztonságosan használható legyen.
A régi ravatalozó épületének sorsáról is döntést kell hozni. Sajnos az állapota évről-évre csak romlik. A tervek szerint az épület hasznosításával kapcsolatos ötletekről a lakosság bevonásával kapcsolatosan dönt a képviselpőtestület. A helyiek dönthetnek hát arról, hogy a réges-régi épület maradjon vagy lebontásra kerüljön a közeljövőben.
A külterületi utak karbantartása is égető probléma. Egyrészt a földutak karbantarása vagy megerősítése másrész a megerősített utak kátyúsodás miatti karbantartása okoz fejtörést az önkormányzatnak. Ezekre is heteken belül közös terveket szeretne kidolgozni az önkormányzat az ott élők bevonásával.


